Szerző: Koi Tamás

2025. november 13. 13:49

Kijavította a Microsoft a hibákat, ami szabotálta a Win10-es PC-k grátisz frissítését

Frissítést adott ki a Microsoft ahhoz a frissítési mechanizmushoz, mely lehetővé teszi a Windows 10 felhasználók számára, hogy az operációs rendszer terméktámogatási ciklusát további egy évvel meghosszabbítsák.

A Windows 10 operációs rendszer hivatalos terméktámogatási ciklusa éppen egy hónapja lejárt, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezt követően is frissíteni a rendszert futtató PC-ket. Ehhez az Extended Security Update (ESU) programba kell regisztrálniuk a felhasználóknak, ami eleinte jóval idegtépőbbnek bizonyult a vártnál.

A felhasználói visszajelzések alapján ugyanis az ESU regisztrációs folyamat számos esetben elhasalt vagy eleve el sem lehetett indítani, vagy azzal a magyarázattal, hogy az még nem érhető el a régióban, vagy egyszerűen csak a sokat mondó "valami hiba történt" hibaüzenettel.

win10_esu

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

A Microsoft a Windows Latest megkeresésére megerősítette, hogy problémák adódhatnak az ESU-regisztrációval bizonyos esetekben, ezért a vállalat egy átfogó, az egész mechanizmus működését javító patchet (KB5071959) adott ki, mely minden, a folyamat során fellépő esetleges hibát kijavít.

A Windows 10-hez az ESU-ba regisztrált felhasználók éppen kedden kaphatták meg az első, a hivatalos terméktámogatási ciklus lejártát követően megjelent frissítést (KB5068781) a szokásos patch kedd alkalmával.

Via Windows Latest

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.