Az összes AI-platformot beperelte egy oknyomozó újságíró
Gyakorlatilag az összes fontosabb AI-platformot, pontosabban az azokat üzemeltető céget beperelte a New York Times egyik ismert oknyomozó újságírója, mivel álláspontja szerint azok az engedélye nélkül használták fel a könyveit a nagy nyelvi modellek tanítási folyamata során.
Több társával együtt pert indított a legnagyobb AI-platformtulajdonosok ellen egy feketeöves oknyomozó újságíró, amiért a cégek az engedélye nélkül használtak fel több általuk írt könyvet a nagy nyelvi modellek tanításához. A per immár a sokadik olyan jogi eljárás, mely a mesterséges intelligencia modelleket üzemeltető platformtulajdonosokkal szemben indult szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt, ugyanakkor eddig jellemzően kiadók és stúdiók léptek fel jogi eszközökkel a technológiai cégekkel szemben.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.
A felperesek közt van a New York Times oknyomozó riportere, John Carreyrou, akinek a nevéhez köthető a szilíciumvölgy elmúlt egy évtizedének egyik legnagyobb botrányának, a Theranos-ügynek a kirobbantása. Carreyrou az eset alapján könyvet is írt Bad Blood címmel, melynek illetéktelen felhasználását sérelmezi most a bíróságon.
Az alperesek közt ott van az xAI, az Anthropic, a Google, az OpenAI, a Meta Platforms és a Perplexity is - ezek közül Elon Musk cége elsőként kénytelen hasonló ügyben védekezni.
A jelenlegi per más jogi eljárásokkal szemben nem úgynevezett csoportos kereset, azaz a szerzőkhöz nem csatlakoznak pertársaságban további sértettek, ellenben azzal az üggyel, melyet az Anthropic idén augusztusban összesen 1,5 milliárd dollárnyi sérelemdíj megfizetésével peren kívüli egyezség keretén belül lezárt.