Szerző: Koi Tamás

2025. augusztus 21. 13:57

Belefulladunk az AI által generált videókba

Rákaptak az alkalmi - illetve adott esetben profi - rendezők a Google mesterséges intelligencia által működtetett videokészítő eszközére, a Flow-ra.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az AI által generált videók egészen új fényt visznek a mozgóképkészítés évszázados történelmébe, olykor megdöbbentően jó - vagy éppen pocsék - eredményeket produkálva az utókor számára. A műfaj egyik leglelkesebb támogatója, a Google most új mérföldkőről számolt be, mely kitűnően mutatja, hogy az efféle eszközök iránti kereslet milyen döbbenetes mértékeket ölt.

00:38
 

Flow X Launch - 100M Celeb

Még több videó

A Google Flow-ot fejlesztő DeepMind csapat vezérigazgatója a napokban bejelentette, hogy a mindösze három hónappal ezelőtt elrajtolt, 149 országban elérhető platformmal mostanáig 

100 millió videót készítettek.


Mindez a napi átlagot tekintve olyan 1,1 millió videót jelent, melyek a moziszerű alkotásoktól (lásd a lenti kis etűdöt, melyből egész sorozat található a YouTube-on) kezdve a reklámokig bezárólag bármilyen műfajt felölelhetnek, létrehozásukhoz pedig a költséges stáb és technika helyett elég egy jól megadott prompt - meg persze egy előfizetés a Google AI-szolgáltatására.

05:12
 

Stormtrooper VLOG #12: Death Star Tour – with TK-42Greg

Még több videó

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Eközben a versenytársak sem tétlenkednek, hiszen az OpenAI régóta jelen van a szegmensben a valamelyest limitáltabb képességű Sora-val, illetve a Meta-nál is a csőben van a Meta Movie Gen, ez azonban még nem érhető el a nagyközönség számára, miként a Sora is jóval kisebb piacra lő egyelőre (például sem az EU-ban sem az Egyesült Királyságban nem érhető el).

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.