Sikeresen tesztelte Ukrajna a Starlink műholdas mobilkapcsolatát
Ukrajna legnagyobb mobilszolgáltatója, a Kyivstar sikeresen végrehajtotta a Starlink direct-to-cell technológiájának első éles tesztjét Kelet-Európában, egészen pontosan Zsitomir régióban: Olekszandr Komarov, a Kyivstar vezérigazgatója és Mikhailo Fedorov, Ukrajna digitális transzformációért felelős minisztere okostelefonokon keresztül váltották egymás közt az első műholdas kapcsolaton keresztül továbbított szöveges üzeneteket.
A már évek óta jelen lévő, műholdas segélykérő megoldásokkal ellentétben ennél a rendszernél nem kell a kapcsolathoz az eget pásztázni az okostelefonokkal, mivel a műholdak ugyanazokon a frekvenciákon kommunikálnak a készülékekkel, mint a földi bázisállomások, és egy szabványos 4G-s mobil kell csak hozzá, SIM vagy eSIM kártyával.
5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.
Az űripari cég júliusban jelentette be, hogy az év végétől Ukrajnában is elindulhat a Starlink műholdhálózaton keresztül nyújtott kereskedelmi mobilszolgáltatása, amerikai mintára épülve, azaz egy meglévő, földi szolgáltatóval kötött megállapodás révén. A Space X tulajdonában lévő Starlink 10 ország telekommunikációs vállalataival írt alá közvetlen mobilinternet-szolgáltatásról szóló megállapodást. A Kyivstarral tavaly év végén létrejött megállapodás értelmében a kereskedelmi szolgáltatás az év végén indulhat el Ukrajnában, először kizárólag üzenetküldésre fókuszálva, később - jövő év közepén - pedig már mobil szélessávú szolgáltatás is elérhető lesz majd az országban
A SpaceX bevonása az ukrán telekommunikációs infrastruktúra működésébe jelentős fegyvertény lehet az országot 2022 elején megtámadó Oroszországgal szemben, mely a háború eddigi éveiben számos alkalommal mért csapást az ukrán kritikus infrastruktúrákra, beleértve a telekommunikációs hálózatokat. Az ország távközlési infrastruktúrája ugyanakkor nem szenvedett helyrehozhatatlan károkat, bár elsősorban az áramszünetek miatt előfordultak országos kiesések is, illetve volt, amikor kibertámadás bénította meg rövid időre a rendszerek működését.
Komarov szerint Ukrajna mostanra jóval ellenállóbb a hasonló támadásokkal szemben, a Kyivstar hálózata például egy akár tíz órán át tartó áramszünetet is képes gond nélkül átvészelni - ezt a rezilienciát növeli tovább a Starlink műholdak bekapcsolása a hálózatba, melyek egyfajta kiegészítő bázisállomásként működnek majd - a földi állomásokhoz képest korlátozott kapacitással.
Via Reuters.