:

Szerző: Koi Tamás

2024. szeptember 6. 09:57

Így lesz a metróban 5G

Az 5G-s hálózatfejlesztések elértek a föld alá is, legalábbis a metróvonalakig, ahol mindig kihívás volt a hálózati szakembereknek dolgozni, korábban pedig egyáltalán mobilozni is.

Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékszem rá, milyen sokáig nem volt megoldott az, hogy szélessávú mobilhálózat legyen a budapesti metróvonalakon, melyeken több százezren utaznak napi szinten. Aztán a 3G-s korszakban, 2011-ben, egy borongós decemberi napon egyszer csak jött Beck György, a Vodafone Magyarország akkori elnök-vezérigazgatója és a stadionok metróállomáson, újságírók hada előtt megnyomta a Nagy Piros Gombot, amitől hirtelen lett 3G a kettes metrón.

Ez ma már persze történelem, hiszen jelenleg már sehol sincs 3G, nemhogy a metróban, de a fejlődés ezzel együtt nem áll meg, most éppen a Magyar Telekom jelentette be, hogy immár az M2 teljes vonalán is elérhető az 5G technológia.

01:13
 

Így tettük elérhetővé ügyfeleink számára az 5G élményt az M2 vonalon

Még több videó

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A cég a fejlesztés részleteit egy rövid videóban is szemlélteti, ahol elhangzik a "digital unit" szó, majdnem elhangzik a leaky feeder szakkifejeztés is, mely az alagutak falán végigkúszó kábelszerű antennát takarja, illetve felkapcsolnak egy kapcsolórelét, biztos ami biztos kétszer is.

Akit érdekel az upgrade folyamat, feltétlenül nézze meg a fenti videót, a többiek pedig száguldjanak csak tovább rutinszerűen az M2-es vonalon az Alstom szerelvényein, immár 5G-n (persze csak akkor, ha 5G-s telefonjuk van).

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.