Pixel 10: a Google-t sem igazán érdekli már a hardver
Lerántott a leplet a Pixel 10 sorozat tagjairól a Google, melyek idén a tavalyihoz képest lényegesen kevesebb érdemi hardveres frissítést kaptak, a cég helyette mindent telepakolt mesterséges intelligencia asszisztenciával és képességekkel.
Néhány kénytelen-kelletlen apróbb hardveres fejlesztéssel menetrendszerűen lehozta a Pixel 10 sorozatot a Google, az idei újdonságok helyette sokkal inkább a mesterséges intelligencia képességekre fókuszálnak a cégnél, akárcsak gyakorlatilag az összes többi okostelefon-gyártónál. A kilenc éve piacon lévő Pixelekkel eddig meg sem próbált komolyabb tömegeket elérni a gyártó, ez a taktika azonban mintha kezdene átalakulni.
Ehhez a tegnapi Made by Google event forgatókönyve is jelentős mértékben igazodott, a Pixel 10, a Pixel 10 Pro és a Pixel 10 Pro XL bemutatójánm ugyanis az eddigiektől eltérően jóval kevesebb hangsúlyt kaptak a technikai specifikációk, helyette inkább hasonlított egy talkshow-ra, ahol profi hosztok és celebek mutatták be az újdonságok képességeit, illetve igyekeztek demózni, hogy a legfontosabb funkció, a mesterséges intelligencia hogyan könnyíti majd meg a felhasználók életét a legkülönfélébb helyzetekben.
Az AI-képességek tárháza többek között a Magic Cue nevű újdonságra helyezte a legnagyobb hangsúlyt a Google bemutatója - ez a képesség a készüléken vagy a Google szolgáltatásaiban tárolt releváns információkat képest kontextus alapján kimazsolázni a felhasználó számára a legkülönfélébb helyzetekben. A fejlesztők szerint a Magic Cue jelentős időt spórolhat a tulajdonosnak azzal, hogy nem kell az applikációk között szörfölgetnie ha valamilyen egyszerű adatot - tipikusan címet vagy telefonszámot - kell elérnie.
Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!
A Google kétféleképpen demózta a képességet: ha például egy ismerős a felhasználó Airbnb-szállásának a címét elkéri szöveges üzenetben, akkor a mesterséges intelligencia az e-mailes visszaigazolásból képes kibogarászni azt és kérésre automatikusan behelyettesíteni a válaszba. Vagy ha valaki felhívja egy légitársaság callcenterét, akkor a Magic Cue a foglalásának a számát képes közvetlenül a telefon applikációban feltüntetni, hogy megkönnyítse az ügyintézővel folytatott beszélgetést.
Évek óta kötelező gyakorlat a kameramodult is újabb AI-képességekkel felruházni, ezt idén a Google a Camera Coach-csal tudta le, mely a legtöbb hasonló eszközzel ellentétben nem a fényképek utólagos szerkesztésében próbál segíteni, hanem még az elkészültük előtt, például kompozíciós javaslatokkal.
A fentieken túl az ígéreteknek megfelelően érkezik a májusban demózott valós idejű fordító a Pixelekbe, mely a telefonhívásokat tolmácsolja. Bár a funkció nem világújdonság, a Google mégis tekert egyet a koncepción azzal, hogy a mesterséges intelligencia megpróbálja nem csak lefordítani a szöveget, hanem leutánozni a hívó fél hangját is, ami személyesebbé teszi a párbeszédeket a gyártó szerint.
Ami a hardveres frissítéseket illeti, a két kulcs a G5 Tensor processzor és a szabványú Qi2 töltés lett az idei szériában, előbbit a Google házon belül fejleszti és idéntől szakítva korábbi partnerével, a Samsunggal, a TSMC-vel gyártatja.
A vállalat szerint az új Tensor CPU-egysége 34 százalékkal gyorsabb elődjénél és a helyi AI-számításokban 60%-kal teljesít gyorsabban.
A Qi2 támogatást kiegészítendő a Google az androidos mezőnyben elsőként kínál az Apple MagSafe-jéhez hasonló mágneses töltőrendszert. A Pixelsnapnek nevezett funkcióhoz néhány saját fejlesztésű töltőkiegészítő is érkezik, de az új Pixelek több millió már piacon lévő MagSafe-kiegészítővel is képesek együttműködni a gyártó ígérete szerint.
A modellszéria a fentieket leszámítva nagyobb lélegzetvételű hardveres frissítést idén nem kapott. Bár a Pixel 10-be bekerült végre egy telefotó-kamera, a főkamera kisebb felbontású és kisebb méretű szenzort kapott. A kijelzők mérete és felbontása nem változott, kis mértékben nőtt azonban a fényerő a teljes szériában, akárcsak az akkumulátor kapacitása.
Az új Pixel okostelefonok augusztus végén érkeznek a boltokba, a Pixel 10, 10 Pro és 10 Pro XL modellek közül egyik-másik ezúttal is megtalálható lesz a hazai hivatalos forgalmazóknál, az októberben érkező Pixel 10 Pro Fold pedig a jelek szerint továbbra is erős rétegtermék marad a Google hardverkínálatában.