Katonai bázisokon is landoltak hamis Cisco eszközök az évtized átverésével
Emlékszik még valaki Onur Aksoyra? Ron Aksoyra? Netán Dave Durdenre? Ők azok, pontosabban ő az, aki közel tíz éven át t verte át gyanútlan áldozatait Cisco vállalati IT-berendezések, így elsősorban különböző hálózati berendezések hamisítványainak értékesítésével.
A férfit (akinek a valódi neve Onur Aksoy) 2022-ben állították bíróság elé - az akkori vádirat szerint a többek között az Amazonon és az eBay-en árult több tízezer hamisítvány hongkongi és kínai forrásból érkezett be az Egyesült Államokba és egy összesen 19 cégből álló hálózaton keresztül került a megtévesztett vevőkhöz, melyek körében vállalatok és állami intézmények egyaránt megtalálhatók voltak.
A török-amerikai kettős állampolgárt tavaly júniusban több vádpontban bűnösnek találta a bíróság, az ítélethirdetésre pedig múlt héten került sor.
Aksoy az ítélet szerint 78 hónapnyi letöltendő börtönbüntetést kapott, emellett
100 millió dollárnyi kártérítést köteles fizetni a Cisco-nak
ami mellett eltörpül a szintén kiszabott 40 ezer dolláros büntetés és egyéb eljárási díjak.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az ítélethirdetés során több pikáns részlet is kiderült az ügyről, így például a New Jersey-i Ügyészi Hivatal közleménye szerint Aksoy a Pentagonra is sikeresen rásózott hamis Cisco berendezéseket, melyeket a hadsereg, a haditengerészet és a légierő is használt, többek között az F-15 -ös, F-18 -as és F-22 -es vadászgépek, AH-64 harci helikopterek, P-8 tengeri járőrrepülőgépek és B-52 -es nehézbombázók üzemeltetését és kiképzési feladatait ellátó informatikai háttérrendszerekben.