Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. július 3. 13:07

Az Apple a történelem első 3 billió dolláros cége

Rekordot döntöttek a cupertinóiak a pénteki tőzsdezáráskor.

Június 30-án, pénteken kúszott első alkalommal 3 billió dollár felé az Apple részvénypiaci értéke, ezzel pedig a világ legértékesebb vállalatává vált, és egyben az első olyan vállalattá is, aminek sikerült megugrani a mérföldkövet. Záráskor a részvényárfolyam 193,97 dolláron állt, így a piaci kapitalizáció elérhette a 3,05 billió dollárt, ami az éves magyar GDP nagyjából 17-szerese.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Az Apple mellett az Nvidia, a Tesla és más technológiai óriáscégek részvényei is meredeken emelkedni kezdtek, miután az amerikai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy a személyes fogyasztási kiadások árindexe kevésbé emelkedett májusban, mint áprilisban, tehát javulni tűnik az inflációs helyzet, emellett a Vison Pro VR-headset bejelentése, és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos általános optimizmus, valamint a jó iPhone-eladások is pozitív helyzetbe hozzák a cupertinóiakat.

A cupertinói óriás korábban már közel járt a dicsőséghez, amikor 2022. január 3-án rövid időre sikerült átlendülnie a 3 billiós mérdföldkövön, ám ezt nem bizonyult tartósnak a zárásig. Az Apple legutóbbi, májusi negyedéves jelentése szerint a vállalat bevétele és a nyeresége is csökkent, de még így is felülmúlta az elemzői várakozásokat.  A részvény-visszavásárlások folyamatos mutatója mellett a pénzügyi eredmények megerősítették a cég biztonságos befektetésnek tűnik a globális gazdasági bizonytalanság idején is.

Az Egyesült Államokban négy másik technológiai válllat értéke haladja csak meg az egybillió dollárt: az Alphabet, az Amazon, az Nvidia és a Microsoft, utóbbi 2,5 billió dolláros piaci értékkel követi az Apple-t, ami annak idején az 1 billiót és a 2 billiót is elsőként érte el 2018-ban, illetve 2020-ban.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.