:

Szerző: Koi Tamás

2022. július 11. 11:30

Valaki nagyon jól keresett hamisított Cisco eszközökkel

A jelek szerint még az olyan komplex, nagy értékű technológiai berendezéseket is hatékonyan hamisítják és árulják egyesek, mint a vállalati tűzfalak vagy kiszolgálók - az Egyesült Államokban vád alá helyeztek egy férfit, akinek busás hasznot hozott hamis Cisco hálózati berendezések értékesítése.

Közel tíz éven át verte át gyanútlan áldozatait Cisco vállalati IT-berendezések, így elsősorban különböző hálózati berendezések hamisítványainak értékesítésével egy floridai férfi, aki ellen pénteken emelt vádat a New Jersey-i ügyészség.

A vádirat szerint a többek között az Amazonon és az eBay-en árult több tízezer hamisítvány hongkongi és kínai forrásból érkezett be az Egyesült Államokba és egy összesen 19 cégből álló hálózaton keresztül került a megtévesztett vevőkhöz, melyek körében vállalatok és állami intézmények egyaránt megtalálhatók voltak.

A 38 éves vádlott, Onur Askoy a hamisított Cisco hardverekkel legalább 100 millió dollárnyi árbevételre és többmilliós profitra tett szert, miután a hamis eszközöket a Cisco eredeti, javasolt végfelhasználói árának a töredékéért szerezte be. 

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Az illegális tevékenységet az Amazon, az eBay és a Cisco egyaránt próbálta megakadályozni, így a vásárlóktól érkező panaszokra reagálva a kereskedelmi platformok több alkalommal is eltávolították Askoy cégeit a piactérről, de a hamisítványok idővel újból feltűntek más értékesítő neve alatt. A Cisco jogászai eközben több alkalommal is az illegális tevékenység beszüntetésére szólították fel a vádlottat, aki többször is hamis számlákkal próbálta tisztázni magát.

Az ügyészség többrendbeli csalás, hamisítás és hamis termékek illegális kereskedelmének vádjával indított eljárást Askoy ellen, akit bűnössége esetén vádpontonként akár 5-től 20 évig terjedő szabadsávesztéssel sújthat az illetékes bíróság.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.