Szerző: Koi Tamás

2022. június 13. 13:24

Vizsgálják a Meta távozó vezérhelyettesét

Belső vizsgálatot indított a Meta a cég egykori operatív igazgatójának, Sheryl Sandbergnek egyes projektjei kapcsán, miután olyan híresztelések kaptak szárnyra, miszerint a cég egykori második embere rendszeresen használta privát célokra a céges erőforrásokat.

Sheryl Sandberg tizennégy évig volt a világ legnagyobb közösségi hálózata mögött álló cég, a Meta (korábban Facebook) második legbefolyásosabb vezetője, míg nem a hónap elején derült égből a villámcsapásként egyszer csak bejelentette a cég, hogy Sandberg új kihívások elé nézett - amit (mármint, hogy önként és dalolva állt fel székéből) egyébként ő maga is igyekezett megerősíteni a sajtónak.

Az eset azonban bogarat ültetett a The Wall Street Journal újságírójának a fülébe - a lap már június elején arról írt, hogy Sandberg távozásának hátterében egy belső vizsgálat állhat, melyről most újabb részletek láttak napvilágot.

sandberg

Popcorn + IT

Több 100 előadás felvétele a HWSW Youtube csatornáján - csatlakozz!

Popcorn + IT Több 100 előadás felvétele a HWSW Youtube csatornáján - csatlakozz!

A vizsgálat a lap szerint azért indult, mivel felmerült a gyanú, hogy Sandberg a Meta vállalati erőforrásait éveken keresztül a szokottnál is nagyobb gyakorisággal és mértékben használta fel saját céljaira. Az esetek vizsgálatát a cég jogi osztálya vette kezelésbe, ami nem sok jót jelent Sandberg számára, de legalábbis azt feltételezi, hogy az új kihívások keresésébe korántsem önszántából fogott bele a társaság egykori operatív igazgatója.

A WSJ legfrissebb, témában megjelent cikke szerint Sandberg többek között arra használta a cég humánerőforrás-állományát, hogy saját alapítványának munkáját támogassa könyve, a "B-terv" megjelenése és sikere érdekében, emellett közbenjárhatott annak érdekében, hogy egykori partnere, Bobby Kotick (az Activision Blizzard vezérigazgatója) jó hírén nem, vagy kevéssé essen csorba egy távoltartási végzésről szóló sajtómegjelenés kapcsán.

Ez utóbbi számít a legsúlyosabb vádnak, felmerül ugyanis annak az eshetősége, hogy Sandberg egyéni érdekei mentén a Facebook alkalmazottai direktben befolyásolhatták a médiát. Ha a belső vizsgálat feltárja, hogy Sandberg valóban a fentiek szerint járt el, a legkevesebb, hogy az egykori vezetővel kifizettetik a privát célra használt humánerőforrás összes költségét - írja a lap.

Via The Wall Street Journal.

a címlapról