Platón ragadt informatikusok klubja
Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is. Itt a 70. kraftie adás!
Egy ambiciózusabb pályakezdő informatikus akár 5-7 év alatt el tud jutni a senior szintre, elérve akár az itthon jellemző bérplafont is. Ezen a ponton túl azonban sokan úgy érzik, hogy megrekedtek. Elsőre meglepőnek tűnhet, de mégsem az, hiszen innen mind fizetésben, mint pozícióban nehéz továbblépni, lévén a magasabb engineering besorolások, a staff vagy a principal itthon ritkaságnak számítanak. Ez lenne a mid-career krízis, ami sokakat érinthet itthon is.
A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs.
Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár a YouTube Music-on is.