Szerző: Koi Tamás

2021. április 27. 13:40

Így mentik meg a régi gramofonlemezeket az utókornak

A régi - egyes esetekben akár százéves - gramofonlemezek, pontosabban az azokra rögzített hanganyag megőrzése az utókor számára komoly előkészítő munkával és más egyéb kihívásokkal jár.

A vinyl lemezek kvázi elődjei, a percenkénti 78-as fordulatszámmal pörgő gramofonlemezek ma már történelmi ereklyéknek számítanak, lejátszásuk pedig a legnagyobb gyűjtők szűk körén kívül a legtöbbek számára elérhetetlen álom marad. A gyűjtemények pusztulásával félő, hogy az utókor számára teljesen elvész a XX. századi zenetörténet egy fejezete - szerencsére akadnak, akik komoly munkát ölnek a meglévő korongok digitalizációjába.

A San Francisco-i Internet Archive és partnere, a George Blood LP 2016-ban indított projektjének keretén belül eddig 250 ezer gramofonlemezt sikerült megmenteni az utókornak egy speciális digitalizálási eljárással, melynek részleteibe most avatta be a nagyközönséget a nonprofit szervezet.

 

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

A Twitterre kitett videón először a desztillált vízzel végzett tisztítási folyamat látható, melyet a lemezcímke befotózása és egyéb metaadatok rögzítése követ, illetve ezután jöhet maga a tényleges digitalizálási folyamat, ami gramofonlemezek jellegéből adódóan korántsem olyan triviális művelet.

Mivel a lemezeknél gyakran eltérő barázdaszélességet alkalmaztak a gyártás során, ezért ezt a digitalizálási folyamatba is át kellett ültetni. A digitalizálást végző, speciális lemezjátszó ennek megfelelően a hagyományos lemezjátszókkal ellentétben négykaros, mindegyik kar végén eltérő méretű "tüskével" - az archívumból az összes rögzített változat letölthető.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.