:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. március 18. 13:00

Fejenként ezer dollárt oszt ki a Facebook dolgozóinak a krízishelyzet enyhítésére

A koronavírus járvány okozta nehézségeket egy egyszeri bónusszal enyhítené a cég.

Bónuszokkal segít dolgozóinak átvészelni a COVID-19 járvány miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetet a Facebook. Mint azt a közösségi óriás a The Verge-nek is megerősítette, minden alkalmazottjának egyszeri, ezer dolláros összeget ad a krízishelyzetre való tekintettel. A cég áprilisban tervezi kiosztani a bónuszokat. A vállalat továbbá mind a 45 ezer dolgozójának idei első féléves teljesítményét automatikusan pozitívan értékeli majd, ami további tekintélyes extra összegeket jelenthet majd az alkalmazottaknak. Azt a vállalat már korábban bejelentette, az órabéres rendszerben dolgozók akkor is megkapják bérüket, ha nem tudnak dolgozni és otthon kell maradniuk a járvány jelentette kockázatok miatt.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.