Szerző: Koi Tamás

2026. február 4. 13:03

Csődközelbe került a londoni internetszolgáltató, melynek patkányok rágták szét a kábeleit

Január végére kritikus pénzügyi helyzetbe került egy kisebb, kizárólag optikai elérést biztosító londoni vezetékes internetszolgáltató. A cég sorsát pedig most úgy tűnik, a helyi patkányok pecsételhetik meg.

A G.Network sztorija annyira jól indult, hiszen Londont behálózni optikai kábelekkel és azon keresztül internetelérést biztosítani tényleges közérdek a brit fővárosban. Ám ahogy az ilyen projekteknél olykor lenni szokott, itt is félrecsúszott valami, mivel a cég mindössze 25 ezer előfizetőt tudott gyűjteni, miközben adóssága az egekbe szökött (lapértesülések szerint elérte a 300 millió fontot, azaz átszámítva a nagyjából 132 milliárd forintot).

A The Telegraph cikke szerint a csődközeli állapotba került szolgáltatónak a jóval nagyobb Community Fibre nyújthatott volna segítő kezet egy felvásárlási ajánlattal, ám az ilyenkor szokásos előzetes állapotfelmérési folyamat során kiderült, hogy a cég optikai kábelhálózata szó szerint cafatokban van.

patkany

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Az infrastruktúra rossz állapotát a szakértők a helyi patkány kommuna tevékenységének tudták be, a hálózattervező mérnökök ugyanis elkövették azt a hibát, hogy olyan kábeleket használtak, melyek biológiailag lebomló, szója- illetve kukoricaalapú anyagból készült köpenyekkel rendelkeznek, innen pedig már egyenes út vezetett a patkányok kellemetlenül éles fogai felé.

A kábelköpenyek egyébként nem feltétlenül a patkányok menüjére kerülnek, a rágcsálók sokkal inkább a saját alapinfrastruktúrájukhoz, azaz a fészkekhez használják fel a szétrágott anyagot.

A tervezők emellett egy másik, utólag elég banálisnak tűnő hibát is elkövettek azzal, hogy a kábelek jelentős részét nem a járdák alatt található alépítményekben, hanem az útburkolat alatt helyezték el, a megrongálódott vezetékek cseréje így meglehetősen körülményessé vált.

a címlapról