Kagylómobil lehet az Apple második foldable iPhone-ja
Nyílt titok, hogy idén kerülhet piacra az Apple első hajlítható kijelzős okostelefonja, melyet a pletykák szerint iPhone Ultra-nak fognak nevezni. Addigra a foldable piac túllehet a hetedik születésnapján, az Apple pedig bőven hagyott időt a Samsungnak, a Honornak, az Oppónak és az összes többi riválisnak, hogy tesztelje a technológiát, na meg persze a piacot. Az Apple-nek inkább azzal kell majd megküzdenie, hogyan terelje át saját vásárlóit a meglehetősen drágának ígérkező (a pletykák szerint 2399 dolláros áron debütáló) foldable iPhone-ra, de bizonyára lesznek olyan régiók, ahol ez nem jelent majd akkora érvágást a törzsközönség számára.
Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.
A Bloomberg Apple-ügyekben jól értesült elemzője, Mark Gurman szerint nem csak a klasszikusabb „fold” kialakítással terveznek a cupertinóiak, hanem a kagylómobilos „flip” dizájnnal ellátott rivális készülékek is újabb kihívót kaphatnak. Az eddig egyszerűen csak „iPhone Flip” néven pletykált készülék a Galaxy Z Flip 7 és a Motorola Razr nyomdokait követné, és valamivel később jelenhet meg az első hajtogatható iPhone-nál, ami a jelenlegi állás szerint legkorábban szeptemberben kerülhet piacra.
Az Apple első foldable modellje a Galaxy z Fold 7-hez hasonlóan egy könyvszerűen kihajtható modell lesz a tartalomgfogyasztáshoz ideális óriási 7,7 hüvelykes belső kijelzővel, míg a kagylómobil iPhone a hordozhatóság és a kompakt kialakítás iránti igényt elégítheti ki.
Gurman szerint az Apple abban bízik, hogy az első foldable iPhone annyira sikeres lesz, hogy a vásárlók további formákra és méretekre is nyitottá válnak a hagyományos iPhone-ok után, de ez még a jövő zenéje.
Via MacRumors.