:

Szerző: Koi Tamás

2024. szeptember 9. 14:18

A kínaiak nagyon rákaptak a háromba hajtható Mate XT-re, pedig még ára sincs

Nagyot megy a Huawei első, két zsanérral rendelkező hajlítható kijelzős okostelefonja a cég anyaországában - pedig az értékesítés hivatalosan csak szeptember 20-án kezdődik.

Órákon belül leleplezik Cuprtinóban az iPhone 16 szériát, de Kínában most egészen máshol jár a helyi kütyümániások esze, hiszen érkezik a nemzeti hős, a hamvaiból feltámadt Huawei legújabb foldable telefonja, a Mate XT is, melynek különlegessége, hogy két zsanérral is rendelkezik, azaz háromba hajtható.

matext

A hagyományos, vertikális foldable készülékekhez képest egyharmadnyival szélesebb kijelzőfelület meghozta a hatását, ahogy a kínaiak patriotizmusa is, hiszen már csaknem hárommillió példányt rendeltek elő belőle a vásárlók úgy, hogy az előrendelés szombat délben kezdődött, és 

a készüléknek még nincs hivatalos fogyasztói ára.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

Tegyük hozzá, az Apple-nek úgy sikerült tavaly év végén a legtöbb okostelefont eladnia Kínában, hogy nemhogy háromba, kettőbe hajtható telefonja sincs, aztán most meg már benne sincs a gyártó az értékesítési volumen alapján felállított top5-ös listában. Mindez kitűnően mutatja, hogy a kínai okostelefon-piac mennyire turbulens, a gyártók piaci részaránya pedig 1-2 százalékponton belül mozog egymáshoz képest.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

tőke

1

Beszállt az ASML a Mistralba

2025. szeptember 8. 11:51

A holland cég befektetésével a Mistral Európa legértékesebb AI-cégévé vált.