dev archívum

Év

0

A Microsoft cáfolja a kémprogram-eltávolító alkalmazását ért vádakat

2005. július 12. 09:54

A Microsoft hivatalos közleményében cáfolja azokat az elmúlt héten megjelent feltételezéseket, melyek lényegében hiteltelenné teszik a vállalat nemrég frissített kémprogram-eltávolító alkalmazását. Bár az tény, hogy az antispyware alkalmazás éppen akkor helyezte az eltávolítandóról egy enyhébb, figyelmen kívül hagyandó kategóriába a Claria közismerten kémkedő, reklámokat is dobáló szoftverkomponenseit, amikor a legfrissebb hírek a Microsoft Clariát érintő felvásárlási szándékairól szóltak -- a redmondi óriás szerint mindez csupán véletlen egybeesés.

0

A rivális Nintendo gépére fejleszt játékot a Microsoft egyik stúdiója

2005. július 12. 08:51

[GamesIndustry.biz] A múlt héten még csak a Rare fejlesztőcsapat honlapján volt olvasható egy felhívás, mely szerint Nintendo DS programozókat és designereket keresnek, most azonban már hivatalosan is megerősítették a hírt: a Microsoft Game Studios tulajdonában lévő csapat a japán konzolgyártó új gépére egyszerre két játékprogramot is fejleszt. Ezzel a bejelentéssel most már bebizonyosodott, hogy alaptalanok voltak azok a korábbi pletykák, melyek szerint a redmondi óriáscég az Xbox mellett egy saját hordozható játékkonzollal szeretne beszállni a versenybe.

0

Fizetős lesz az iMesh fájlcserélő

2005. július 11. 14:54

Fizetős zeneszolgáltatássá alakul az iMesh fájlcserélő , az üzemeltetők már meg is állapodtak a világ második legnagyobb lemezkiadójával, a Sony BMG-vel. A pletykák szerint az iMesh jelenleg a Universal Music-kal folytat tárgyalásokat.

0

Újabb taggal bővült az egyetlen hazai digitális fényképezőgépcsalád

2005. július 11. 14:37

Újabb modellel bővült az egyetlen hazai digitális fényképezőgépcsalád: az ImpressCam Omnitu egy kompakt, 3x-os optikai zoomra képes objektívvel ellátott 4 megapixeles fényképezőgép, mely 320 x 240 pixeles, memóriakapacitás hosszúságú videofelvételek készítésére is alkalmas. A készülék ISO 400-ig terjedő érzékenységgel rendelkezik, melyet hosszú, akár 16 másodperces expozíciós idő egészít ki.

0

Továbbfejlesztett memóriavezérlő az új Athlon 64 processzorokban

2005. július 11. 13:04

[Clubic.com] Az AnandTech cikke szerint új memóriavezérlőt kaptak a legújabb revíziójú maggal rendelkező, 90 nanométeres eljárással készülő Athlon 64 processzorok. Az új memóriavezérlő lehetővé teszi, hogy egy alaplap BIOS-frissítést követően -- feltéve, hogy az alaplap gyártója ezt a közeljövőben elérhetővé teszi -- az 500 MHz-es memóriamodulok is teljes sebességgel használhatók legyenek a processzor túlhajtása nélkül.

0

Digitális stílus, stílusosan digitális

2005. július 11. 09:35

Idén is kiosztásra került az Industrial Design Excellence Award (IDEA), amely minden évben jutalmazza a legkiválóbban, példamutatóan formába öntött termékeket. Az Industrial Designers of America (IDSA) által jegyzett díj célja, hogy az ipari formatervezést, a különféle termékek megalkotása mögött meghúzódó művészetet méltó elismerésben részesítse, egysmint inspirálóan hasson a vállalatokra és a tervezőkre. Az IDEA-t odaítélő zsűri tagjai között az ipari tervezés, termékfejlesztés terén elismert szakemberek találhatóak.

0

Drámaian növekszik az azonnali üzenetküldők elleni támadások száma

2005. július 7. 12:18

[IDG News Services] Az IMlogic biztonsági vállalat kedden nyilvánosságra hozott jelentése alapján az elmúlt fél évben a Windows Messenger és más azonnali üzenetküldők elleni támadások száma hatalmasat ugrott. A tanulmány szerint minél népszerűbb egy üzenetküldő szolgáltatás (MSN, AOL, Yahoo, ICQ), annál nagyobb veszélynek van kitéve.

0

Víz alatti tokkal együtt kínálja a nyaralásra új digitális fényképezőgépeit a HP

2005. július 7. 12:03

Egy rendkívül hasznos kiegészítővel együtt kínálja a nyár kezdetén a víz, a tengerek szerelmeseinek új digitális fényképezőgépeit a Hewlett-Packard: az új HP Photosmart R817 és R818 digitális fényképezőgépekhez szükség esetén víz alatti tokot is lehet vásárolni, mellyel akár 40 méteres mélységbe is le lehet vinni az 5 megapixeles digitális gépet.

0

A kémprogramok megváltoztatják az internetezési szokásokat

2005. július 7. 10:52

Tíz internetezőből kilencen megváltoztatták böngészési szokásaikat az egyre jobban terjedő kémprogramok és más fenyegetések miatt -- derül ki Pew Internet and American Life Project által közzétett felmérésből. A tanulmányból kiderült, hogy a legtöbben ma már nem nyitnak meg gyanús e-mailekben érkező csatolt fájlokat és más lépéseket is tesznek annak érdekében, hogy elkerüljék az ártó szándékú programokat.

0

Júliusban jön a Windows Longhorn első bétája

2005. július 7. 10:03

[hírösszefoglaló] A napokban zajlik a Microsoft TechEd rendezvényének európai változata Amszterdamban, ahol a szoftvercég jónéhány új bejelentést tett. A TechEd rendezvénysorozat első állomása Orlandóban, egy hónappal ezelőtt ért véget; akkor a Microsoft többek között a Visual Studio 2005, az SQL Server 2005 és a BizTalk Server 2006 közös megjelenési dátumát közölte, ami november 7-ére várható egy nagyszabású esemény keretében San Franciscoban.

0

Augusztusban érkeznek az olcsó kétmagos Athlonok?

2005. július 6. 13:56

Pletykák szerint az AMD augusztus elsején két új taggal bővíti Athlon 64 X2 processzorcsaládját. A kétmagos lapkák azonban nem a kínálat felső, hanem alsó részén helyezkednek majd el, vagyis az eddigieknél kevesebb pénzért lehet majd kétmagos Athlont vásárolni. Jelenleg a legolcsóbb kétmagos AMD-processzor listaára 537 dollár (~111 ezer forint), az új chipek azonban már 345 dollártól (~71 ezer forinttól) megvásárolhatók lesznek.

0

A hírek mellett lassan a hirdetések is az asztalunkra lopóznak

2005. július 5. 13:16

[HWSW, News.com] Bár a Really Simple Syndication (RSS) technológia legnagyobb előnye kétségtelenül a gyors és egyszerű információszerzés, az is valószínűsíthető, hogy sokan a portálok hirdetésektől hemzsegő felülete miatt menekülnek a hírolvasó programok és az RSS-csatornák világába. Az RSS-t ma leginkább weboldalak, blogok vagy podcastok tulajdonosai használják, hogy értesítsék felhasználóikat a frissítésekről. A HWSW-nek is van RSS hírcsatornája, amelyre ha valaki feliratkozik, értesítést kap a legfrissebb hírek, cikkek megjelenéséről, melyek első néhány sorát a weboldal meglátogatása nélkül is elolvashatja.

0

Amerikában is dúl a sávszélességháború

2005. július 4. 16:20

[News.com] Hihetetlen sávszélességeket kínálnak az amerikai szolgáltatók az internetezőknek szemtelenül alacsony díjért, miközben megpróbálják felvenni a versenyt a Verizon Communications üvegszálas technológiára alapozott Fios fiber-to-the-home szolgáltatásával. A Verizon Communications milliárdos befektetést követően már számos amerikai városban kínálja gyors adatelérést nyújtó szolgáltatását, mely minden egyes háztartásba külön üvegszálat vezet.

0

AMD vs. Intel: két újabb per Japánban

2005. július 4. 16:14

[Associated Press/Computerworld/HWSW] Az AMD két pert is indított az Intel ellen Japánban, miután múlt héten már beadta keresetét az Egyesült Államok egyik kerületi bíróságán. A 48 oldalas panasz azt álltíja, az Intel számtalan alkalommal törvénytelen és etikátlan eszközökhöz folyamodott, hogy meggátolja az AMD piaci előrenyomulását.