:

dev archívum

Év

0

Kevesebb, mint egy hét kellett a módosított Xbox játékkonzol feltöréséhez

2002. október 17. 16:39

[ZDNet] A külső programok, másolt játékok futtatása ellen eszközölt hardvermódosítás nem volt kellően hatékony, hiszen alig egy hét alatt sikerült feltörni a Microsoft által módosított Xbox játékkonzolt, továbbra is lehetővé téve az úgynevezett modchipek használatát, közölte Andy Green, az Xbox Linux projekt egyik programozója. A konzolra készülő Linux verzió futtatásához is szükség van a modchip telepítésére.

0

Csődvédelmet kért a 3dfx

2002. október 17. 12:31

A 3dfx Interactive tegnap bejelentette, hogy csődvédelmet kért a San Jose-i (CA, USA) szövetségi bíróságtól. Ebben a helyzetben azt hiszem a csődeljárás a legjobb módja annak, hogy visszafizessük adósságainkat -- mondta Richard A. Heddleson, a 3dfx elnök-vezérigazgatója.

0

Nem újdonság, de most már bizonyított: az internetes újságokat is olvassák

2002. október 16. 17:24

A Szonda Ipsos a Gfk Hungáriával együttműködve 2002 januárjától internetes oldalakat is mér a napilapokhoz hasonló módszerrel a Nemzeti MédiaAnalízis keretében. A 2500 fős mintán végzett kérdőíves kutatás kiterjed a lakosság teljes körű médiafogyasztási (tévé, teletext, rádió, sajtó, internet) szokásaira, ezzel lehetővé téve az internetes média összevetését a nyomtatott médiával.

0

Magyarország hamarosan informatikai szemétdombbá válhat

2002. október 16. 12:59

[PR1] Magyarországon jelenleg mintegy 1,5 millió személyi számítógép és több mint 6 millió mobiltelefon van napi használatban. Az elemzések szerint az eszközök száma folyamatosan bővül, egyes területeken még nagy ugrások is várhatóak (például notebook-ok terjedése, DVD). Éppen ezért egyre időszerűbb

0

Gary Oldman is részt vesz a MoHAA: Spearhead akciójáték szinkronizálásában

2002. október 15. 20:17

Az Electronic Arts bejelentette, hogy a híres hollywoodi színész, Gary Oldman csatlakozott a Medal of Honor Allied Assault Spearhead második világháborús akciójáték szinkronstábjához. A hangját legtöbbször a küldetéseket összekötő eligazításokon hallhatjuk majd. Az 1958-ban született angol színész olyan filmekben játszott főszerepet, mint például a Hannibal (2001), Az ötödik elem (1997), vagy a Leon, a profi (1994).

0

Esélyt a jövőnek - az informatikai minisztérium pályázatai

2002. október 15. 16:27

Öt témakörben, összesen hatmilliárd forint értékben írt ki pályázatokat az Informatikai és Hírközlési Minisztérium. A pályázási időszak kezdetétől -- október 22., illetve október 29. -- működteti a minisztérium a helyi tarifával hívható (40) 200-454-es telefonszámot, melyen a pályázatokkal kapcsolatban adnak felvilágosítást.

0

Elektronikus ügyintézés Budaörsön

2002. október 15. 09:03

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Budaörsi Önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá az elektronikus önkormányzat koncepció megvalósítása és az elektronikus ügyintézés megteremtésének elősegítéséről. A Nemzeti Informatikai Stratégia alapvető célnak tekinti a szolgáltató állam célkitűzés elérését, az IHM stratégiai elképzeléseinek megvalósításában pedig az elmaradott térségek informatikai színvonalának emelésén túlmenően fontos szerepet játszik az élenjáró települések további fejlesztésének -- mintatelepülések kialakításának -- támogatása.

0

Komoly összegű jogdíjat kell fizetni október 20-tól minden online is sugárzó amerikai rádiónak

2002. október 14. 18:18

[ZDNet] Nem sikerült az időhúzás azoknak az online is sugárzó amerikai rádióknak, melyeknek október 20-ától jelentős összegű jogdíjat kell fizetniük minden egyes online hallgató után. A jogvédő hivatal elutasította a rádióadók azon kérését, hogy egy későbbi időponttól kelljen fizetniük a weben sugárzott tartalom után, így ezeknek a csatornáknak is október 20-ától kell befizetni a jogdíjakat.

0

Áremelés és tervek a teljes ADSL lefedettségről a Monortelnél

2002. október 14. 14:54

Mintegy 38 százalékkal, 4500-ról 6250 forintra emeli a 7+7 helyi beszélgetés- és internetátalány csomagjának díját november 1-jétől a Monortel. A szolgáltató a hasonló, ám csak internetezésre vonatkozó államilag támogatott kedvezményes csomagjainak árát nem változtatja meg.

0

A sárkány közbelép: SOYO P4S-645DX DRAGON ULTRA alaplap

2002. október 14. 10:54

Magyarországon viszonylag kevéssé ismertek a tajvani SOYO alaplapjai, noha nálunk nyugatabbra a cég termékeit a legnépszerűbbek között jegyzik. A cég bevallottan a legfelső kategóriás termékekre koncentrál, a minőség nemcsak magukon az alaplapokon érződik, hanem a csomagoláson, kézikönyvön és az egész körítésen.

0

Hétfőn érkezik a Haegemonia űrstratégia magyar nyelvű demója

2002. október 11. 21:49

Hétfőn jelenik meg a magyar fejlesztésű Haegemonia űrstratégiai játék magyar nyelvű demó verziója, melyben a marsi oldallal a játék teljes első fejezete játszható majd végig, ami fokozatosan megismerteti a játékost a különböző elemekkel: űrcsata, karakterfejlődés, gyártás és kutatás. Akinek kedve és lehetősége lesz rá, akár a többjátékos módot is kipróbálhatja.