:

dev archívum

Év

0

Budapesti fejlesztőstúdiót nyit a Crytek

2007. május 21. 13:38

Magyarországon nyit fejlesztőstúdiót a Far Cry című sikerjátékáról ismert német Crytek. A három török testvér által alapított frankfurti központú vállalat az utóbbi időben komoly terjeszkedésbe kezdett Kelet-Európában, a cég két hete arról adott hírt, hogy a másfél éve megnyitott kijevi irodája önálló fejlesztőstúdióvá avanzsált, ahol egy vadonatúj játék készítését kezdték el a Crysis alapjául is szolgáló CryENGINE 2 motorra építve.

0

Nem mernek az interneten vásárolni és bankolni a magyarok

2007. május 18. 13:15

Egy, a Symantec megbízásából Magyarországon készített felmérés szerint az internetezők 46 százaléka szokott vásárolni a világhálón, 43 százalékuk pedig internetes banki szolgáltatásokat is igénybe vesz. Mind az online vásárlást, mind pedig a bankolást eddig elkerülők legfontosabb indoka a személyes adatok illetéktelen kezekbe kerülésétől való félelem.

0

Megkezdődött a módosított Xbox 360 konzolok kitiltása az Xbox Live-ról

2007. május 18. 10:07

Drasztikus lépésre szánta el magát a Microsoft: a területi korlátozás korábbi bejelentése mellett most zéró toleranciát hirdettek a trükközők, az Xbox 360 konzolt módosítók, másolt játékokkal játszók ellen. Az ilyen konzolokkal rendelkezőket kirúgják az online rendszerből, az Xbox Live-ból, ahogyan azt korábban, az első Xbox esetén is tették.

0

Microsoft: élet a Longhorn után

2007. május 17. 10:45

Már 2009-ben jön a Windows Server 2008 utóda, ami egy felfrissített, ráncfelvarott változat -- hangzott el a Microsoft WinHEC konferencián tegnap. A megjelenési dátumon kívül azonban egyelőre szinte semmit nem tudni a Windows Server 2008 R2-ről azon kívül, hogy csak 64 bites változatban lesz elérhető. Ennek megfelelően a Windows Server 2008 az utolsó Microsoft szerver operációs rendszer, amelyből még 32 bites kiadás is megjelenik.

0

Villámgyors alkalmazásfejlesztés programozói ismeretek nélkül: MyWebDb

2007. május 17. 10:03

Hamarosan érkezik a MyWebDb rapid alkalmazásfejlesztő keretrendszer (RAD) 2.0 verziója, amelynek bétaváltozata már egy ideje elérhető a vállalat honlapján. A MyWebDb segítségével a felhasználók akár órák alatt létrehozhatják saját webes, adatbázis-alapú alkalmazásukat anélkül, hogy érteniük kellene a programozáshoz. A szoftver úgy működik mint egy windowsos varázsló, csak válaszolni kell a kérdéseire és ezek alapján létrehozza az alkalmazást.

0

Az Oracle felvásárolta az Agile vállalatot

2007. május 16. 15:47

Az Oracle kedden bejelentette, hogy részvényenként 8,1 dollárért, azaz összesen 495 millió dollár készpénzért felvásárolja a kaliforniai Agile vállalatot, amely termék életciklus-menedzsment (PLM) megoldásokat fejleszt. A tranzakció várhatóan júliusban zárul le.

0

Mozgó alkatrészek nélkül fókuszál a Varioptic folyadékos lencséje

2007. május 15. 14:12

Azt, hogy a magánkézben lévő Varioptic mennyire sérti a Philips szabadalmaztatott megoldását , majd a jogászok eldöntik -- a Varioptic is két saját világszabadalomra hivatkozik weboldalán --, hiszen optikai nagyítás nélkül is tisztán látható, hogy a vállalat új lencséje igen hasonló a Philips által jegyzett megoldáshoz. A Varioptic is az emberi szem működési elvét használta fel mobil eszközökbe készített optikai lencséje megalkotásához.

0

Már a Google keresőjét használja a T-Online és a T-Mobile is

2007. május 15. 12:26

Ahogyan azt már néhány napja tapasztalni lehetett, az [origo] a Google keresőjét használja a webes kutakodás során. A portál tulajdonosa, a T-Online a T-Mobile-lal karöltve ma bejelentette, hogy partnerségre léptek a világ vezető keresőjével. A hazai cégek oldalaik látogatottságának felfutását várják, a Google pedig a hazai internetező bázis túlnyomó többségéhez kíván hozzáférni ezzel.

0

Nyári szakmai tábor diákoknak a Microsoft szervezésében

2007. május 15. 10:27

A Microsoft Magyarország a nyári szünetben lehetőséget kínál a középiskolai és felsőoktatási hallgatóknakhogy szakmailag továbbképezhessék magukat. Az IT Vakáció elnevezésű egyhetes szakmai képzés folyamán fejlesztői és adminisztrátori tananyagok közül választhatnak a jelentkezők, és megismerkedhetnek a Microsoft legfontosabb technológiával.

0

Hosszabb üzemidő linuxos noteszgépeken az Intel segítségével

2007. május 14. 16:35

Segédkezet nyújt az Intel a noteszgépeiken Linuxot futtatóknak: PowerTOP segédprogramjával könnyedén kideríthetők, hogy melyek azok a folyamatok a rendszerben, melyek nem engedik elaludni a processzort, aktiválódni a fejlett energiatakarékossági funkciókat. A PowerTOP szoftver különösen jó szolgálatot tehet a 2.6.21-es verziószámú, vagy ennél újabb kernelt futtatóknak, az ezekben bevezetett tickless idle opció ugyanis rengeteg energiát spórolhat azzal, hogy hosszabb ideig aludhat a feladataira váró processzor.

0

Az SP1 megjelenése nagy lökést adhat a Vista vállalati terjedésének

2007. május 14. 08:58

Egyre több vállalatnál kezdik meg a Windows Vista bevezetésével kapcsolatos teszteket, azonban újabbnál újabb aggodalmak merülnek fel az új operációs rendszer teljesítményével és hardverigényével kapcsolatban. Eközben gyarapodik azon IT-vezetők aránya, akik szerint a Vista nem jobb annyival a Windows XP-nél, hogy érdemes legyen lecserélni a jól bevált asztali operációs rendszert -- derül ki a Walker Information felméréséből , amely a CDW megbízásából készült.

0

Szenved a Deutsche Telekom, kevésbé a magyar leánya

2007. május 10. 18:46

Árbevétele alapján Európa legnagyobb telekommunikációs vállalata, a Deutsche Telekom (DT) nyeresége váratlanul nagy mértékben esett vissza az első negyedévben, amit elsősorban vezetékes fővonalainak lemorzsolódása és az árverseny okozott. Ennek ellenére a bonni óriás továbbra is tartja magát az éves célszámokhoz. A magyar leány stagnál.

0

Megújul a Google látogatói analízist nyújtó, ingyenes Google Analytics szolgáltatása

2007. május 10. 12:18

Hosszú csendet követően drasztikusan átalakul, megújul a Google látogatói analízist végző szolgáltatása, a Google Analytics felülete. A korábbinál több adatot biztosító, de alaposan átdizájnolt szolgáltatást béta üzemben már el is indította a keresőóriás. Az elkövetkezendő hetekben a régi és az új felület párhuzamosan használható lesz, az átállást megkönnyítendő.

0

Akár 80-100 megabites internet az új kábeltechnológiával

2007. május 9. 18:06

[Arc Technica/Associated Press] Hogy felvegyék a versenyt az egyre nagyobb sebességre kapcsoló telekommunikációs hálózatokkal, a kábelben érdekelt szereplők új technológiát dolgoztak ki, melyet ma demózott is az Egyesült Államok legnagyobb kábelszolgáltatója, a Comcast. Az eredmény másodpercenként 160 megabit letöltési, és 120 megabit feltöltési csúcssebesség.