Szerző: Koi Tamás

2022. június 28. 13:29

Teljesen értelmetlen a kávéscsészében tölthető fülhallgató, de Koreában imádják

A márkák közti együttműködésre számos jól és kevésbé jól sikerült példát láthattunk már a technológiai iparban - most itt egy újabb próbálkozás, mely ezúttal a Samsung és a Starbucks összeborulásából jött létre.

A Samsung előszeretettel áll össze más márkákkal - különösen ha azok nem a technológiai iparágban tevékenykednek - egy kis közös marketingakcióra, most éppen a Starbucks kávézólánccal közösen indított promóciót a cég, melynek részeként több, Galaxy okostelefonokhoz és Galaxy Buds fülhallgatókhoz passzoló, márkázott kiegészítő vált elérhetővé.

Ezek közül a zöld (mind színben, mind anyaghasználatot illetően) telefontokok mondhatni kötelező körnek számítanak, bár az egyik, Galaxy S22 Ultrához passzoló tok hátuljából kilógó, Starbucks nyugtát imitáló díszítés azért már sejteti, hogy a marketingesek a brainstorming során alighanem a kelleténél valamivel több kávét fogyaszthattak.

starbucks_bud

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A kínálat csúcsa azonban kétségtelenül a "Latte" nevű, kávéscsészét imitáló Galaxy Buds fülhallgató-tok, mely lezárva megszólalásig hasonlít egy kávéscsészéhez, amiből egyenesen következik, hogy inkább szánják jópofa asztaldísznek a felek, de legalábbis ezt a formát azért lényegesen nehezebb beletuszkolni bármilyen zsebbe, ellentétben a közepes méretű kavicsra hajazó eredeti tokkal. A méret amúgy ne tévesszen meg, a beépített akku kapacitása mindennek ellenére egyetlen milliampernyivel sem több az eredeti, gyári megoldásnál

A Galaxy Buds kávéscsésze-töltő egyébként a Galaxy Buds 2-n kívül tölti a Galaxy Buds Live-ot és a Buds Prót is. A felek szerencsére leveszik a kávészerető európaiak válláról a vásárlással kapcsolatos dilemma terhét, a Samsung és a Starbucks a kiegészítőt ugyanis limitált darabszámban hozza csak forgalomba, egyedül Dél-Koreában.

Via The Verge, via 9to5Google.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról