:

vállalati it archívum

Év

0

Az okostelefonok kétharmada Symbian operációs rendszerre épül

2006. február 15. 13:33

Történetének első nyereséges negyedévét zárta a Symbian konzorcium, amely az okostelefonokban rendkívül népszerű operációs rendszeréről ismert. A vállalat bejelentése szerint a tavalyi negyedik negyedévben 10,9 millió Symbian-alapú okostelefon kelt el, egész évben pedig összesen 33 millió ilyen készülék talált gazdára, ami 2004-hez képest 136 százalékos növekedésnek felel meg.

0

Új kompakt fényképezőgépek a Sonytól

2006. február 15. 12:03

[Clubic.com] A február 26-án kezdődő, floridai Photo Marketing Association (PMA) rendezvény előtt mutatta be két új belépő szintű, kompakt fényképezőgépét a Sony. Az elődökhöz képest az új W30 és W50 modellek még kisebb mérettel, ugyanakkor nagyobb kijelzővel büszkélkedhetnek.

0

Már játékkonzolon is futtatható az Opera webböngésző

2006. február 15. 11:22

Az Opera Software bejelentette, hogy egy újabb fontos platformot sikerült meghódítania azonos nevű böngészőszoftvere számára: a Nintendo DS játékkonzol japán tulajdonosai már internetet is böngészhetnek az alkalmazás segítségével. A Nintendo DS a Sony PlayStation Portable konzoljához hasonlóan Wi-Fi-vezérlővel is rendelkezik, melyet főként a többszereplős, vezeték nélküli játéklehetőség érdekében építettek a konzolokba.

0

A vállalatok nem bíznak a hatóságok szakértelmében, ha informatikai biztonságról van szó

2006. február 15. 10:45

A Business Software Alliance (BSA) most nyilvánosságra hozott kutatása szerint az elmúlt két évben jelentős mértékben nőtt az IT-döntéshozók érzékenysége az információbiztonságra. A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a vállalatok az információbiztonság sérülése esetén készek együttműködni a hatóságokkal, azonban nem bíznak azok informatikai eszköztárában és szakértelmében.

0

Bezárja kapuit a 96 processzoros munkaállomásáról ismert Orion

2006. február 15. 10:25

[News.com/HWSW] Csődbe ment a 96 processzoros munkaállomásáról ismert Orion Multisystems. A vállalat 2004 őszén hívta fel magára a figyelmet, amikor egy 96 Transmeta Efficeon processzort tartalmazó fürtözött rendszert mutatott be, amelyet tavaly áprilisban végül piacra is dobtak. Az Orion alapítója és elnök-vezérigazgatója, Colin Hunter szerint a számítógép iránt volt kereslet, azonban a cégnek elfogyott a pénze, most likvidálja vagyonát és szellemi tulajdonát, hogy kifizesse a hitelezőit.

0

Több gigabájtos modellel bővül a Sony Ericsson Walkman termékcsaládja

2006. február 14. 14:40

[infoSync] Hatalmas memóriával, pontosabban 4 gigabájtos tárolási kapacitással rendelkező zenetelefont dob piacra 2006 harmadik negyedévében a Sony Ericsson, mely közvetlen ellenfele lehet a Samsung SGH-i300x és a Nokia N91-es zenemobiljainak. Míg utóbbi kettő miniatűr merevlemez segítségével éri el ezt a tárolási kapacitást, a Sony Ericsson telefonját gigászi mennyiségű memóriával vértezik fel.

0

Mobilgyártó vegyesvállalatot alapít a Nokia és a Sanyo

2006. február 14. 14:05

Vegyesvállalatot hoz létre mobiltelefonok gyártására a Nokia és a Sanyo, a két cég tulajdonképpen egy vállalatban egyesíti a CDMA szabványt támogató készülékeikkel foglalkozó üzletágakat. A vegyesvállalat a harmadik negyedévben kezdi meg a működését mintegy 3500 dolgozóval, de a felek egyelőre további részleteket nem közöltek, így egyelőre nem nyilvános a cég tulajdonosai szerkezete és a neve sem, illetve a vezetők személyét is homály fedi.

0

A Seagate is versenyre kel a miniatűr merevlemezek piacán

2006. február 14. 11:19

[Clubic.com] A Seagate kemény offenzívát indított a mini merevlemezek piacán és bejelentette merőleges adatrögzítéssel felturbózott egy hüvelykes adattárolóját. A Cornice és a Hitachi hasonló méretű merevlemezeivel ellentétben a Seagate modellje sikeresen átlépte a 10 gigabájtos álomhatárt, pontosan 12 gigabájtos kapacitással rendelkezik.

0

Nagyobb teljesítményre kapcsol a Power5+ processzorral az IBM

2006. február 14. 10:42

[News.com/HWSW] Az IBM várhatóan ma jelenti be Power5+ processzorának legújabb változatát, amely már 2,2 GHz-es órajelen működik. A legnagyobb teljesítményű lapka elsőként a középkategóriás p5 570, illetve a tudományos célú fürtök építéséhez ajánlott p575 szerverekben lesz megtalálható de a későbbiekben a p5 (UNIX) és valószínűleg az i5 (AS/400)termékcsalád összes tagjában megjelenik.

0

Microsoft technológián alapuló zenetelefonok várhatók a Motorolától

2006. február 14. 09:45

A Motorola a Microsoft Windows Media technológián alapuló zenelejátszós mobiltelefonokat dob majd piacra. A 3GSM World Conference rendezvényen elhangzott bejelentés szerint a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója az év második felében 1-3 ilyen termékkel jelentkezik.

0

Wi-Fi hálózatokon is használható a Nokia 6136 mobiltelefon

2006. február 13. 16:30

A 3GSM World Conference rendezvényen bemutatott Nokia 61316 mobiltelefon érdekessége, hogy Wi-Fi és GSM hálózatokon keresztül is képes hívásokat és adatforgalmat bonyolítani. Az UMA (Unlicensed Mobile Access) technológiának köszönhetően a készülék tulajdonosa képes a beszélgetés vagy az adatcsere megszakadása nélkül vándorolni egyik hálózatból a másikba. A Nokia 6136 mellett egyelőre csak egyetlen UMA-képes készülék létezik, a Samsung SGH-T709, amely az Egyesült Államokban kerül piacra majd a második negyedévben.

0

A jövő akkumulátorán dolgozik az MIT

2006. február 13. 12:55

[MIT] Áttörésre készül az Massachusetts Institute of Technology (MIT) Laboratory for Electromagnetic and Electronic Systems (LEES) laboratóriuma: nanotechnológia segítségével leváltaná a 19. század óta lényegében változatlan technológiával készített telepeket, akkumulátorokat. Manapság már szinte mindent akkumulátorok hajtanak, nem csak a mobiltelefonokat és a legújabb elektromos autókat, hanem a hadászati felszereléseket is, ráadásul a készülékek energiaéhsége is folyamatosan nő.

0

Várakozások felett a rEVOLUTION eredménye

2006. február 13. 12:34

A hazai ügyviteli szoftverpiac egyik jelentős szereplőjeként számon tartott rEVOLUTION Software 2005-ben a megelőző évhez képest 14 százalékkal növekedő bevételt ért el, a vállalat így 354 millió forintos forgalmat jelentett be. Az adózás előtti eredmény 25 százalékkal meghaladta a tervezett szintet és megközelítette a 15 millió forintot. A kisvállalkozásoknak szánt dobozos termékek (számlázó szoftverek, EVA- és útnyilvántartó programok) értékesítése 24 százalékkal, az Iroda++ integrált ügyviteli rendszer forgalma pedig 18 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékű, 49 százalékos növekedést a kis- és középvállalatok körében bevezetett ERP-rendszerek terén érte el a rEVOLUTION.

0

Az okostelefonokra koncentrál a HP

2006. február 13. 11:58

Az okostelefonok egyre növekedő piacára kíván koncentrálni a HP, ennek érdekében külön részleget hozott létre, amely a méltán népszerű iPaq készülékek értékesítéséért lesz felelős. A divízió élére Dave Rotschild került, aki korábban a Sun Microsystemsnél, a Pixónál, illetve a Netscape-nél dolgozott. Rotschild közvetlen Todd Bradleynek, a HP Personal Systems Group vezetőjének fog jelenteni. A notebookok és PDA-k eddigi felelőse, Ted Clark a továbbiakban kizárólag a noteszgépek fejlesztésével fog foglalkozni.