Eposzi jelzőkben már most méltó Jobshoz az Apple új vezérigazgatója
Az Apple marketingkommunikációjában vannak az éppen aktuális vezetéstől teljesen független, CEO-kon átívelő frázisok, melyeket a 2011-ben elhunyt néhai alapító-vezér, Steve Jobs honosított meg a vállalatnál. A cég tegnap hivatalba lépett új vezérigazgatója, John Ternus pedig már az első nap biztosított mindenkit, hogy tovább fogja vinni a Jobs-i örökséget.
Jövő héten hatalmas termékbemutatónk lesz, ami fenomenálisnak ígérkezik.
És legalább ennyire izgatott vagyok amiatt is, ami ezután vár ránk beleértve a már előkészületben lévő lenyűgöző termékeket és azokat is, melyeket még el sem képzeltünk, de közösen álmodunk majd meg és hozunk létre.
-írta Ternus a memo-ban, ami mellé lehetetlen nem elképzelni azt a széles mosolyt és karizmát, ami az új vezető kiállását egyébként mindig is jellemezte, e tekintetben máris köröket verve a karót nyelt hivatalnok-kinézetű Cookra vagy az őrült tudós látszatát keltő Jobsra.

Mindenesetre a fenti idézetekből kiindulva a napnál is világosabb, hogy az Apple jó kezekben lesz, amire csak ráerősít Tim Cook búcsúüzenete, melyben szó szerint az alábbiakat írja a leköszönt CEO:
Rendkívül megnyugtató számomra, hogy egy olyan briliáns, nagyszerű és rátermett embernek adhatom át a kormányt, mint John.