:

keresett kifejezés: motorola

Keresés a

0

Tavaly világszerte 423 millió mobiltelefont adtak el

2003. március 10. 12:25

Az évvégi mobiltelefon-őrületnek köszönhetően tavaly világszerte összesen 423 millió készülék talált gazdára, amely meghaladta az előzetes várakozásokat. 2002-ben 6 százalékkal több mobiltelefont adtak el, mint 2001-ben, 2003-ban pedig akár 10-15 százalékos növekedés is lehetséges -- jelentette be a Gartner Dataquest piackutató vállalat.

0

Az ST, a Philips és a Motorola megnyitotta közös kutatóközpontját

2003. február 27. 16:33

Jacques Chirac francia elnök és a három nagyvállalat vezetői ma ünnepélyes keretek között avatták fel az STMicroelectronics, a Philips és a Motorola együttműködésében felépített kutatási-fejlesztési központot a franciaországi Crolles-ban. A központban a következő generációs CMOS (complementary metal-oxide semiconductor) gyártástechnológiák kidolgozása folyik majd.

0

17 millió fontért 5 százalékos részt vásárol a Samsung a Symbianban

2003. február 17. 13:51

[Yahoo] A dél-koreai Samsung Electronics a mai napon jelentette be, hogy öt százalékos tulajdonrészt vásárol a smartphone mobiltelefonok, úgynevezett okostelefonok számára operációs rendszert fejlesztő angol Symbianban. Ezzel az üzlettel az első öt vezető mobilgyártó mindegyike tulajdonrészt vásárolt a fejlesztőcégben.

0

2002-ben minden harmadik értékesített mobiltelefon Kínában készült

2003. február 17. 10:13

[DigiTimes] A világ piacain tavaly értékesített, körülbelül 417 millió mobilkészülék közül közel minden harmadik kínai gyártótól származik, közölte Kyna illetékes minisztériumára (MII) hivatkozva az enet.com.cn kínai hírújság. Az ország gyáraiban 2002-ben 132 millió mobiltelefon készült.

0

Jelentősen emelkedett a mobiltelefonok forgalma

2003. február 17. 08:44

[Bloomberg] A Strategy Analytics piackutató vállalat adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben 24 százalékkal nőtt a mobiltelefonok globális forgalma a korábbi negyedévhez képest, és a két legnagyobb gyártó, a Nokia és a Motorola egyaránt növelte piaci részesedését.

0

Mobiltelefonokba szánt integrált chipet jelentett be az Intel

2003. február 13. 15:00

A világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalata ma bejelentette a vezeték nélküli Internet egy lapkán (wireless-Internet-on-a-chip) technológiát alkalmazó új architektúráját. Az Intel reményei szerint a jövő okos mobiltelefonjaiban ilyen integrált processzorok teljesítenek majd szolgálatot. Néhány távol-keleti gyártó máris jelezte, felhasználja az új architektúrát.

0

Linuxra épülő mobiltelefonokat fog forgalmazni a Motorola

2003. február 13. 10:32

[CNET] A Motorola még az idén piacra dobja első linuxos mobiltelefonját, amelyet a jövőben több hasonló készülék követ majd. Az amerikai mobiltelefongyártó a harmadik negyedévben mutatja be A760 készülékét, amely színes kijelőt, digitális kamerát, videolejátszót, Java alkalmazésfuttatási környezetet és Linux operációs rendszert tartalmaz. Az A760 először Ázsiában lesz kapható, az Egyesült Államokba és Európába csak később érkezik.

0

A Nokia 550 alkalmazottat bocsát el hálózati berendezéseket gyártó részlegétől

2003. február 12. 13:36

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia bejelentette, hogy 550 alkalmazottat bocsát el hálózati berendezéseket fejlesztő és gyártó részlegétől, illetve beszüntet egyes kutatási projekteket annak érdekében, hogy csökkentse költségeit. A cég tájékoztatása szerint az elbocsátások angliai, amerikai, svéd és finn Nokia-alkalmazottakat érintenek. A vállalat emellett azt tervezi, hogy bezárja egy svéd és egy amerikai fejlesztőközpontját is.

0

A Sony csökkentette egyes Clié kéziszámítógépeinek árát

2003. február 10. 12:20

A Sony bejelentette, hogy csökkenti S kategóriás Clié kéziszámítógépeinek árát. Ennek megfelelően a 16 Mbyte memóriával szerelt SJ30 ára 219 dollárra csökkent, az SJ20 új ára 149 dollár, az SL10 pedig 119 dollárba kerül.

0

Folyamatosan nő a kereslet a színes szerves kijelzők iránt

2003. január 27. 16:00

[DigiTimes] A tajvani RiTdisplay idei eredményeit kedvezően befolyásolhatja az OLED, szerves fénykibocsátó diódát alkalmazó kijelzők iránti megnövekedett igény. A céghez az idei év első negyedévére 823 000 darab színes kijelzőre érkezett rendelés, mely több, mint a 2002-es évben összesen rendelt mennyiség.

0

Újabb gyenge hetet zártak az amerikai értéktőzsdék

2003. január 27. 08:29

A Nasdaq index 46,13 ponttal (3,32 százalékkal) 1342,14 pontra, a Dow Jones Industrial Average (Dow) 238,46 ponttal (2,85 százalékkal) 8131,01 pontra, míg a Standard & Poors 500 25,94 ponttal (2,92 százalékkal) 861,40 pontra esett vissza pénteken.