:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. március 11. 11:39

A Nokia profitfigyelmeztetést tett közzé

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia ma bejelentette, hogy az első negyedéves eredményei a várakozások alatt fognak alakulni, ugyanis a hálózati berendezéseket gyártó részleg továbbra is gyengélkedik, a vásárlók a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt pedig kevéssé hajlanak új telefon beszerzésére.

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia ma bejelentette, hogy az első negyedéves eredményei a várakozások alatt fognak alakulni, ugyanis a hálózati berendezéseket gyártó részleg továbbra is gyengélkedik, a vásárlók a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt pedig kevéssé hajlanak új telefon beszerzésére.

A Nokia szerint a márciusban véget érő negyedévben a forgalom némileg csökkenni fog a tavalyi első negyedévben elért 7,01 milliárd euróhoz képest. Januárban a vállalat még 0-9 százalékos bevételnövekedésre számított. A Nokia az első negyedévre részvényenként 15-17 eurocentes pro forma nyereséget vár, szemben a korábban előrejelzett 15-19 eurocenttel. A tavalyi első negyedévben a vállalat pro forma nyeresége részvényenként 19 eurocent volt.

A Nokia várakozásai szerint a hálózati részleg forgalma 15-20 százalékkal fog csökkenni, mivel a mobilszolgáltatók továbbra is konzervatívak az új befektetésekkel kapcsolatban. A cég ezen felül közölte, hogy a csökkenő eladások miatt a hálózati részleg jelentős veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni.

A finn cég tavaly összesen hatszor módosította pénzügyi előrejelzéseit és több mint tíz év után először számolt be csökkenő éves forgalomról. A Nokia tavalyi forgalma 30 milliárd euró volt, amely 4 százalékkal alacsonyabb a megelőző éves szintnél. Az éves nettó eredmény eközben 2,2 milliárd euróról 3,8 milliárd euróra növekedett.

A cég vezetői közölték, hogy az idei évben a piaci környezet továbbra is kedvezőtlen marad, ezzel együtt arra számítanak, hogy a világszerte eladott mobiltelefonok száma 10 százalékkal növekedik. A cég tavaly 152 millió mobiltelefont értékesített, a negyedik negyedévben pedig 46 millió készüléket adott el, amely rekord a cég történetében.

A Gartner Dataquest adatai szerint tavaly világszerte 423 millió mobiltelefon talált gazdára, ami 2001-hez képest 6 százalékos növekedést jelent. A piaci részesedése 35,8 százalék volt, a cég közel kétszer annyi mobiltelefont adott el, mint a sorban második Motorola.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.