Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 16. 14:43

Notebookokkal és Alexával szerez lendületet az Asus

ARM-os Windows 10-es notebookkal és vállalati minigépekkel törne ismét előre az Asus a PC piacon, de a cég a virtuális asszisztensek terén sem akar lemaradni.

A CES utáni harctéri sokk állapotában még mindig nehéz kiigazodni a Las Vegas-i konzumerelektronikai expó bejelentéscunamiján, az egyes gyártók ambíciói azonban még a notebookok és virtuális segédek kartácstüzében is jól körvonalazódnak: az Asus például a PC piacon igyekszik határozottabban megvetni a lábát, főleg miután tavaly az Acer szinte utolérte a gyártók rangsorában, ahol az Asusnak éppen csak sikerült megőriznie 5. helyét. A cég tehát rákapcsolt, a CES-es portfólió ARM-ra építő Windows 10-es modellt, kipofozott ultrabookot, mini PC-ket is tartogat, de olyan kuriózumok is feltűnnek a porondon, mint frissítet Tinker Board S fejlesztői lapka, vagy épp az Alexával szerelt Lyra Voice router. Kiválogattuk a legérdekesebbeket a gyártó CES-es felhozatalából.

ZenBook 13

A notebookok természetesen itt kiemelt helyet kaptak, élükön a gyártó ultravékony ZenBook 13 modelljével. A készülék minden kötelező elemet felsorakoztat, amit az idén bemutatkozó modellektől elvárhat az ember, az akár négymagos Intel Core i7-8650U processzortól a 16 gigabájt RAM-on át egészen az 1 terabájt PCIe SSD tárhelyig - talán csak a 14 hüvelykes kijelző esetében hiányolhatják egyesek a 4K vagy az érintőpanel opciókat, az eszköz ugyanis csak Full HD felbontással érhető el. Ez az érték ugyanakkor ekkora méreten több mint elég, munkára, szórakozásra egyaránt. A panelt övező kereteket a gyártó igyekezett minél inkább elvékonyítani, még ha ez annyira nem is sikerült mint mondjuk a Dell XPS 13 esetében, cserébe viszont a gép megtarthatta a webkamera a "természetes" pozícióját a kijelző fölött - itt egyébként Windows Hello támogatással érkező infravörös kamerát is találunk.

asuszenbook1301

A készülék 13 milliméter vékony fémházának oldalain két hagyományos USB, egy HDMI és egy microSD aljzatot is találunk, továbbá egy USB-C port is jutott rá, igaz, ez jelenleg úgy tűnik csak USB 3.1 szabványt támogat, a töltés is dedikált töltőaljzaton keresztül zajlik. A készülék 985 grammot nyom, a vékony kialakítással párosítva a notebook nem zavar majd sok vizet a táskákban. Az arany és sötétkék színekben megjelenő ZenBook 13-at a vállalat nettó 999 dolláros áron dobja majd piacra, noha azt egyelőre nem tudni, mikorra tervezi a rajtot.

Windows 10, ARM, folyamatos készenlét

A vállalat másik érdekes notebookja a NovaGo, amelyet a cég már 2017 decemberében felvillantott, élesben azonban csak most mutatott be. A NovaGóval a cég az elsők között dob piacra ARM alapú, Windows 10-es hibridet: a 360 fokban hátrahajtható kijelzővel szerelt gépben Qualcomm Snapdragon 835 processzor dolgozik, amelyhez akár 8 gigabájt RAM, illetve 256 gigabájt tárhely tartozik. Az okostelefonokból megismert lapkától a cég kiemelten jó, 22 órás üzemidőt ígér, a gép továbbá Snapdragon X16 LTE modemjének hála folyamatos online kapcsolatra képes, ezzel pedig be is vonul a Microsoft és a Qualcomm által tavaly bejelentett Always Connected PC kezdeményezés zászlaja alá. A folyamatos kapcsolatnak, illetve az ARM chipeknek hála a hasonló készülékek az okostelefonokhoz hasonlóan folyamatosan készenlétben lehetnek, használatba vételkor sem a bekapcsolásra, sem a hibernációból való felébredésre nem kell várni a felhasználóknak. Az ARM-os Windows 10-et továbbá ne keverjük össze a 2015-ben elbúcsúzott Windows RT-vel, a platform ugyanis x86 emulációval érkezik, így lényegében teljes körű kompatibilitásra számíthatunk rajta a megszokott asztali szoftverekkel - igaz egyelőre csak 32 bites alkalmazásoknál.

asusnovago

A napi ingázást a NovaGo sem nehezíti majd meg túlságosan 1,59 kilogrammos tömegével és 14,9 milliméter vékony házával. Az eszközön két darab hagyományos USB aljzatot, egy HDMI csatlakozót, egy microSD és egy nanoSIM foglalatot találunk - furcsa módon USB-C port nem került a készülékre, a töltés is az Asus saját szabványos aljzatáról történik, akárcsak a ZenBook 13 esetében. A NovaGo a várakozások szerint még az idei év első felében piacra kerül, nettó 600 dolláros indulóáron.

Vállalati apróságok

A cég nem csak a hordozható eszközökben gondolkodik, asztali mini PC-inek sorát is bővítette. A két új modell, azaz a PB40 és PN40 közül a "mini" jelzőre leginkább utóbbi szolgált rá, 114x144x49 milliméteres méreteivel, valamint 700 grammos tömegével. A készülék Intel Pentium Silver, illetve Celeron (aka. Atom) processzorokkal érhető el (a pontos szériaszámokat a gyártó még nem közölte). A kis méret dacára az eszközben egy M.2 SSD-nek és egy 2,5 hüvelykes meghajtónak is jut hely, illetve a lehetőségekhez mérten csatlakozókkal is alaposan felfegyverezte a gyártó. A készülék előlapján és hátoldalán is két-két hagyományos USB aljzatot találunk, amelyek mellett elöl egy USB 3.1-es USB-C csatlakozó és egy headset-jack is helyet kapott. A hátlapon mindezek mellett egy teljes értékű Ethernet, DisplayPort, HDMI, sőt egy VGA aljzat is található. A készülékkel a cég elsősorban a vállalati ügyfeleket célozza, noha az árazást, illetve a pontos megjelenést illetően egyelőre nem közölt részleteket, mindössze annyit, arra még 2018 első félévében számíthatunk.

asuspn40

Asus PN40

A másik mini PC, azaz a PB40 már valamivel nagyobb, noha itt a dimenziókra vonatkozó adatokat nem közölt a cég, az eszköz nagyjából egy optikai meghajtóval megegyező méretű - sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy egész pontosan egy optikai meghajtóval megegyező méretű, vagy legalábbis alapterületű, miután a cég az eszközhöz egy a tetejére rögzíthető optikai meghajtó modult is kiad, amely pontosan illeszkedik a PB40-re. A testesebb mini PC is Atom meghajtású, Intel Pentium Silver processzorokkal érkezik, az AnandTech szerint négymagos, 2,7 gigahertzes csúcsórajelű N5000 lapkával, illetve az ugyancsak négymagos, 2,8 gigahertzes maximumot produkáló J5005 chippel is. Csatlakozókkal ezt a modellt is alaposan megszórta a gyártó, elöl négy USB-A és egy USB-C figyel a különálló headset- és mikrofonaljzatok mellett, hátoldalán pedig további két USB-A, DisplayPort, Ethernet, VGA és még egy COM portot is találunk. A megjelenéssel és árazással kapcsolatban a cég itt sem ment részletekbe.

asuspb40

Asus PB40

A windowsos eszközök mellett a Chrome OS-ről sem tett le a gyártó, a CES-en az Asus Chromebox 3 is bemutatkozott, kvázi alternatív modellként bővítve a mini PC-k sorait. A processzor itt is egy pontosan meg nem nevezett Intel Celeron lapka (de Atom helyett Core mikroarchitektúrával), amelyhez az új Chromebox már akár 16 gigabájt DDR4 memóriát kap, 128 gigabájt maximális tárhellyel. Az előlapi USB-C csatlakozó itt is USB 3.1 szabványt támogat, rajta kívül Ethernet, öt hagyományos USB és egy HDMI aljzat is jutott az eszközre, valamint a hátlapon egy DisplayPort támogatással szerelt USB-C portot is találunk. A Chromebox 3 is 2018 első felében debütál, egyelőre ismeretlen áron.

asuschromebox3

A routerek sem menekülnek az Alexa elől

Hálózati eszközökből is szép adagot hozott a gyártó az idei CES-re, a legtöbb figyelmet azonban egyértelműen a frissen bemutatott Lyra Voice router vonzotta magára, amely a hagyományos hálózati funkciókon túl Alexával szerelt okoshangszóróként is működik. Hasonló koncepcióra számítottak tavaly sokan a Google-től, azt várva, hogy a keresőóriás a Google Home-ba költözteti otthoni routereit, ezt azonban a vállalat végül nem lépte meg - az Asus viszont annál inkább, igaz nem a Google Assistanttel, hanem a virtuális segédek mezőnyében piacvezető Alexával.

A Lyra Voice tehát egy 802.11ac támogatással érkező mesh Wi-Fi router, és okoshangszóró egyben. A készülékben hat belső Wi-Fi antenna és egy Bluetooth antenna is található, azzal párhuzamosan két 5 gigahertzes és egy 2,4 gigahertzes csatorna működtethető, illetve természetesen a MU-MIMO támogatás sem maradt ki a felhozatalból. Az eszköz a WPA2-PSK, WPA-PSK, WPA-Enterprise és WPA2-Enterprise titkosítást is támogatja, illetve olyan funkciókkal érkezik, mint a különböző domének korlátozását lehetővé tevő Parental Control, vagy a Trend Micrótól megismert AiProtection hálózatbiztonsági rendszere.

asuslyravoice

A felső kategóriás routereknél ezek nem mondhatók szokatlan funkcióknak, a két darab 8 wattos hangszóró viszont annál inkább, amelyeken keresztül az Alexa kommunikál a felhasználókkal. Az asszisztens, akárcsak az Echo készülékeken vagy más okoshangszórókon, képes vezérelni a hálózaton lévő okoseszközöket, lejátssza a kért zeneszámokat, beolvassa az aktuális időjárásadatokat és számos egyéb feladatot is ellát - hogy még miket, azt a virtuális segéddel kapcsolatos felhasználói szokásokról az Egyesült Államokban a napokban megjelent kutatás jól illusztrálja.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Árcédulát a cég egyelőre a Lyra Voice-ra sem tűzött - az ismeretlen összegért cserébe mindenesetre a nappaliban kettő helyett elég egy készüléknek foglalni a helyet a könyvespolcon. A cég ráadásul egyre inkább úgy tűnik, a termékkel akkor sem feltétlenül kopogtat hiába a felhasználók ajtaján, ha azoknak már van a gyártótól származó routerük, vagy Alexával szerelt okoshangszórójuk: a korábbi Asus routereket ugyanis, mint azt a cég nemrég bejelentette, mesh hálózatba köthetjük az új szerzeménnyel, hogy a vendégtoaletten is izmos legyen a jelerősség - a fentebb említett kutatás szerint pedig egyre többen vásárolnak már a fürdőszobába is okoshangszórót.

Izmosodik a barkácslapka

A cég a mezei konzumer szegmens mellett a hardverfejlesztőknek-barkácsolóknak is igyekezett a kedvében járni, és az egy évvel ezelőtt bejelentett Tinker Board fejlesztői lapkájából is mutatott frissített verziót. A Tinker Board S továbbra is ismerős formában érkezik, kialakítása, csatlakozóinak elhelyezése gyakorlatilag megegyezik a szegmens legnépszerűbb hasonló eszközén, a Raspberry Pi-n látottakkal, beleértve az I/O pinek elhelyezkedését is. Számítási kapacitásban az eszköz a tavalyi modellhez képest nem változik, továbbra is 1,8 gigahertzre állított, négymagos Rockchip RK3288 SoC-t használ, 2 gigabájt RAM-mal. Az idei modell ugyanakkor a microSD foglalat mellé 16 gigabájt eMMC tárhelyet is kap, továbbá két plusz USB portot, így már összesen négy USB 2.0 aljzattal rendelkezik. A beépített Wi-Fi és Bluetooth 4.0 itt is adott, illetve az Ethernet, valamint HDMI aljzat is.

asustinkeboards

Szoftveroldalon a tavalyról ismerős, Debianra építő TinkerOS-t találjuk az eszköz fedélzetén, LXDE felülettel, de a Tinker Board S az Androidot is támogatja. A hivatalos árazás egyelőre várat magára, ugyanakkor vélhetően valamivel drágább lesz majd mint a tavalyi, 60-70 dollár környékén kapható modell - a Raspberry Pi-t könnyedén előző teljesítményt tehát meg is kell fizetni.

Volt rés nincs rés

Végül de nem utolsó sorban a gyártó egy egészen egyedülálló termékkel is készült a Las Vegas-i kiállításra, méghozzá egy a több monitoros konfigurációkhoz szánt "kávaelrejtő" készlettel. A 2-3 kijelzőt használó felállásoknál jellemző probléma, hogy a játékok vagy egyéb, egyszerre több képernyőn futtatott szoftverek képe megszakad a kijelzők találkozásánál - erre az ultraszéles monitorok megoldást nyújthatnak, azokért ugyanakkor a vásárlónak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

asusbezel01

Az Asus Bezel-Free Kit ezt a problémát jóval olcsóbban orvosolná, mindenféle elektronika nélkül, a monitorokra rögzíthető vertikális lencsékkel. A megoldás egyszerű fénytörést használ a mögötte húzódó kijelzőperemek elrejtésére, és bár a kijelzők találkozásánál egy sötétebb sávot hoz létre, az első képek alapján azok éles határát valóban képes megszüntetni. A masszív, PMMA műanyagból készült eszközök a cég szerint a kijelzőkből származó fény 90 százalékát engedik át - a gyártó szerint üveggel jobb eredményeket lehetne elérni, ugyanakkor az túl törékeny a tömeggyártáshoz. Lényeges megkötés továbbá, hogy az eszköz használatához a monitorok nem zárhatnak be tetszőleges szöget egymással, a gyártó a lencséket 130 fokos monitorszögekhez tervezte, így az azokat tartó foglalatok is ebben a szögben kötik egymáshoz a megjelenítőket.

asusbezel02

Miután a megfelelő működéshez a lencséknek tökéletesen illeszkedniük kell a monitorokhoz, az Asus szerint mind maguk a PMMA panelek, mind a rögzítőhardver egyedileg készül a különböző monitortípusokhoz. Nem tökéletes, ugyanakkor mindenképp előremutató koncepcióról van tehát szó, amely különösen akkor lehet sikeres, ha a gyártónak azt sikerül megjelenítők minél szélesebb körével együttműködésre bírnia, noha sajnos valószínűtlen, hogy a vállalat más gyártók monitoraihoz nekiállna hozzáigazítani az eszközöket. Biztosat persze csak a megjelenést követően tudhatunk, ennek időpontjáról és a Bezel-Free Kit áráról azonban a cég egyelőre hallgat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról