Szerző: Hlács Ferenc

2017. december 6. 13:48

Az ASUS és a HP is bemutatta ARM alapú, Windows 10-es hibridjeit

Tekintélyes akkumulátoros üzemidővel, folyamatos internetkapcsolattal és x86 emulációval érkeznek az első Snapdragon lapkákra építő, Windows 10-et futtató gépek.

Lehullt a lepel az első ARM-ra építő Windwos 10-es notebookokról: az ASUS, HP és később a Lenovo színeiben debütáló gépek egytől egyig a Qualcomm Snapdragon 835 lapkájára építenek és tényleg egész napos üzemidőt ígérnek. Az okostelefonokból megismert, akkubarát hardver árzuhanást sajnos nem hoz, ugyanakkor azzal a notebookok és hibridek a telefonokhoz hasonlóan egésze nap aktívak lehetnek, akár folyamatos online kapcsolattal.

A Microsoftnak nem ez az első kísérlete az alacsony fogyasztású ARM chipek igába hajtására, biztosan sokan emlékeznek még az első Surface-ekkel bemutatkozott Windows RT-re, amely mellett a cég a rajtnál, 2012-ben elkötelezettnek tűnt, 2015 őszére azonban egyértelművé vált, hogy a platform hosszabb távon nem életképes, ekkor a vállalat egy utolsó frissítéssel el is engedte annak kezét. A Windows RT végzetes gyengesége az volt, hogy az azon elérhető szoftverpaletta javarészt a mára az UWP név alá költöztetett, akkor Metro címke alatt futó appokra korlátozódott, a támogatott Win32-es szoftverek listája kimerült a Microsoft saját termékeiben. A Windows 10-et futtató ARM-os gépek kapcsán ugyanakkor a redmondi óriás már tavaly hivatalosan is megerősítette, hogy azokon az x86-os emulációnak hála lényegében teljes körű kompatibilitásra számíthatunk, igaz először csak a 32 bites alkalmazásokkal, 64 biten egyelőre csak natív alkalmazások futtathatók.

asusnovago

Az ARM-os kivitel külsőre nem hoz radikális változásokat: az ASUS NovaGo névre keresztelt, Snapdragonnal szerelt notebookja első blikkre egy hagyományos, inteles laptop is lehetne, és a HP Envy X2 hibridje sem lóg ki külsejével a vállalat létező portfóliójából, noha azt érdemes megemlíteni, hogy hűtőventilátort egyáltalán nem találunk a készülékekben, így akárcsak egy androidos táblagép esetében, teljesen zajtalan működésre számíthatunk - persze ez ma már nem csak az ARM-os gépek sajátja. Bár a Microsoft első körös gyártópartnerei között a Lenovo is ott van, a cég egyelőre nem mutatta be hivatalosan saját snapdragonos készülékét.

asusnovao2

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az x86-os lapkákkal szerelt modellekkel szembeni különbségek inkább a használatban ütköznek ki, a tekintélyes akkumulátoros üzemidő és a folyamatosan aktív gépek az okostelefonos felhasználói szokásokhoz hasonló gyakorlatot alakíthatnak ki a notebookoknál is: a mezei munkanapoknál kikerülhetnek a töltők a táskából, és amiatt sem kell majd aggódni, lesz-e vállalható Wi-Fi a kávézóban, ahova a megbeszélést szerveztük. A kényelem persze nincs ingyen, a böngészésnél vagy szövegszerkesztésnél valamivel komolyabb feladatoknál már megmutatkozhat az emulált környezet jelentette szűk keresztmetszet, így élvezhető játékélménnyel például nem érdemes számolni - persze minderről majd csak a gépek megjelenése utáni első tesztekkel tudhatunk biztosat.

Ami a hardverfrontot illeti, mindegyik új eszközben a már említett Snapdragon 835 chip dolgozik, amely mellé az ASUS a NovaGóba igény szerint 4 vagy 8 gigabájt RAM-ot tesz, 64, 128 vagy 256 gigabájtos háttértárral. A notebook oldalain két darab, hagyományos USB 3.1-es csatlakozót találunk, továbbá egy microSD olvasó, egy HDMI port és egy SIM foglalat is helyet kapott rajta. A gép 13,3 hüvelykes, Full HD IPS érintőkijelzője 360 fokban hátrahajtható, így tabletként is használható az eszköz. A 14,9 milliméter vékony és 1,59 kilogrammos notebooktól az ASUS tiszteletet parancsoló, 22 órás üzemidőt ígér.

hpenvy2

A HP a Surface-es, "kettétéphető" irányból támad első ARM-os Windows 10-es gépével. Az Envy X2 kijelzője ugynacsak Full HD felbontású, képátlója pedig 12,3 hüvelyk, illetve a NovaGóhoz hasonlóan a háttértár 256 gigabájtnál, a RAM pedig 8 gigabájtnál tetőzik. A 6,9 milliméter vékony gép kevesebb mint 0,7 kilogrammot nyom. A csatlakozópaletta itt kimerül egy USB-C aljzatban, valamint egy SIM és egy microSD foglalatban, az üzemidő pedig a HP szerint "akár" derekas 20 óra is lehet - ami a kettészedhető windowsos gépek közül a cég szerint az eddigi leghosszabb. A fentieken túl, mindkét gépben megtalálható a Qualcomm X16 integrált LTE modeme, amely akár másodpercenként 1 gigabites letöltési tempóra, illetve 150 megabites feltöltésre képes.

Azzal érdemes számolni, hogy jelen állás szerint a Snapdragonnal szerelt windowsos eszközök Windows 10 S-sel érkeznek, ez azonban frissíthető a rendszer teljes értékű ARM-os verziójára. Az ASUS NovaGo ára várhatóan nettó 600 dollárról indul, míg a HP Envy X2 ismeretlen kezdőáron lesz kapható. A pontos megjelenési dátumok egyelőre nem ismertek, a gépekre valamikor jövő év elején számíthatunk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról