Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 12. 15:54

Az év végén is lejtőn maradt a PC-piac

Zsinórban hatodik éve mutat csökkenést a PC-piac, a tavalyi utolsó negyedévben elsősorban az Egyesült Államok gyenge vásárlókedve miatt - derül ki a Gartner kutatásából.

Világszerte mintegy 71,6 millió PC-t értékesítettek a gyártók 2017 utolsó negyedévében a Gartner frissen közzétett elemzése szerint, ami két százalékkal múlja alul az egy évvel korábban mért eladásokat. Ezzel folytatódik a PC-piac zsugorodása, amely az elemzőcég szerint így már zsinórban a 13 negyedéve zajlik. Ráadásul nem csak az ünnepi szezont is magába foglaló negyedik negyedév mutat visszaesést 2016-hoz képest, a teljes évet nézve is csökkenés tapasztalható: a 2017-ben eladott összesen 262,5 milliós érték 2,8 százalékkal kevesebb, mint a 2016-ban értékesített eszközök száma. Éves szinten így már hat éve tart a folyamatos konszolidálódás.

A kutatók szerint a csökkenés mögött elsősorban az Egyesült Államok piaca áll, míg más régiókban, például az ázsiai és csendes-óceáni térségben, Japánban és Latin-Amerikában növekedést produkáltak a gyártók, továbbá az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát tömörítő EMEA térségben is csak kismértékű visszaesés volt tapasztalható.

Q4-ben is élre tör a HP

A gyártók rangsorában a vezetést a HP vette át, 16,1 millió eladott készülékkel, amelyet 6,6 százalékos növekedéssel tudott elérni. Ezzel piacrésze 1,8 százalékpontot hízva egészen 22,5 százalékra kúszott fel. Egy évvel korábban még a Lenovóé volt a korona, miután azonban a HP-nak még a renitens egyesült államokbeli piacon is sikerült híznia, a kínai gyártó a dobogó második fokára kényszerült. A Lenovo mindenesetre továbbra is szorosan ott van a HP nyomában, 15,7 millió eladott eszközével és 22 százalékos piacrészével. Az elmúlt év ugyanakkor a kínai cégnek 0,7 százalékos csökkenést hozott, elsősorban az USA piacának köszönhetően.

gartnerpc17q401

A bronzérem a Dellt illeti, amely már egy fokkal távolabbról követi az első két helyezettet, a maga 10,8 milliós eladásaival és 15,2 százalékos piacrészével - cserébe viszont a vállalat a HP-hoz hasonlóan növekedést tudott produkálni az időszakban, még ha csak 0,7 százalékosat is. Ahogy a Gartner is kiemeli, a cég nem a piacrészre növelésére, hanem bevallottan a nyereség növelésére fókuszál. A negyedik hely az Apple-é, a cupertinói óriás 5,4 millió készüléket adott el, ezzel 7,6 százalékos részesedést kanyarítva magának a piacból, továbbá 1,4 százalékkal növelve az eladásokat az egy évvel korábbi értékekhez képest.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az ötödik helyen az Asus áll, szinte fej-fej mellett az Acerrel, noha utóbbi végül egy hajszállal lemaradva a lista hatodik helyén kötött ki. Mindkét cég 4,7 millió készüléket adott el, és egyaránt 6,6-6,6 százalékos piaci részesedést tudhatnak magukénak. Fontos különbség ugyanakkor, hogy míg az Asus 11,3 százalékos visszaesést könyvelhet el az előző év Q4-es eladásaihoz képest, az Acernél a csökkenés jelentősen kisebb, 5,4 százalékos.

Az USA-ban nem PC-k kerültek a karácsonyfa alá

Az Egyesült Államok vásárlókedvének csökkenése tehát látható módon a HP-n kívül mindenkit megviselt. A régió 2017 zárónegyedévében összesen 15,2 millió eladásért felelt, ez 8 százalékkal kevesebb, a 2016 utolsó negyedében mértnél. Az ünnepi időszak alatt a vásárlók körében az elemzők szerint inkább az okoshangszórók és a frissen megjelent okostelefonok vitték a prímet, a PC-k így háttérbe szorultak - egyedül a gamer konfigurációk és csúcskategóriás PC-k tartották meg növekedési pályájukat. Ami az egész évre vetített globális részesedéseket illeti, a lista az utolsó negyedévben látottakhoz hasonlóan alakul, noha a piacvezető HP itt 21 százalékos részesedést zsebelhet be, Lenovo pedig 20,8 százalékon áll. A bronzérmes Dell, akárcsak a Q4-ben, itt is 15,2 százalékos piacrészt vívott ki.

gartnerpc17q402

Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a Gartner által most közzétett számok egyelőre előzetes adatok, a véglegesített statisztikákat a cég később teszi közzé 2017-re vonatkozóan. Az értékek ugyanakkor így is jól mutatják, hogy a piac az elmúlt évek trendjeit folytatva konszolidálódik tovább, a felhasználók kevesebb PC-t vásárolnak, azok pedig egyre inkább a gamer, illetve csúcskategória felé tolódnak - ez hosszabb távon az átlagos PC eladási árakat is felfelé mozgathatja. A Gartner kutatásaiban PC-k alatt asztali és hordozható számítógépeket illetve munkaállomásokat ért, tableteket és szervereket viszont nem. A leválasztható billentyűzettel szerelt modellek ebben az értelmezésben tabletnek és nem PC-nek számítanak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról