:

dev archívum

Év

0

Munkaerőkrízisben Európa technológiai ipara

2007. március 12. 15:38

[International Herald Tribune/HWSW] Miközben munkanélküliség nem csak Magyarországon, hanem Európa szerte foglalkoztatja a közéletet, addig sokszor elsikkad a tény: betöltetlen állások tömege áll rendelkezésre a piacon. Az egyik ilyen krónikus hiányszakma Európában a hi-tech mérnököké, ami veszélyezteti a kontinens technológiai szektorának növekedését és hosszú távú versenyképességét -- taglalja az International Herald Tribune (IHT) .

0

Drága és forgalmi korlátos lesz a T-Com telefonelőfizetés nélküli ADSL-je?

2007. március 12. 12:23

Március elején jelentette be a Magyar Telekom, hogy szolgáltatási területén elérhetővé teszi partnerei számára a telefonszolgáltatás nélkül igénybe vehető ADSL-t. Akkor még szinte semmit sem lehetett tudni a pontos feltételekről, mostanra némileg tisztult a kép, amely alapján úgy tűnik, a csupasz ADSL nem más, mint egy PR-fogás, a feltételek alapján aligha lesz tolongás érte.

0

A felhasználók csak azt hiszik, hogy tisztában vannak a biztonsági kockázatokkal

2007. március 9. 09:47

A Cisco független kutatócéggel készítetett nemzetközi tanulmánya szerint a legtöbb alkalmazott saját bevallása szerint tudatos a hálózatbiztonság terén, ugyanakkor viselkedési szokásaik ennek gyökeresen ellentmondanak. A felmérést végző független piackutató cég legalább száz-száz végfelhasználót kérdezett meg az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Japánban, Kínában, Indiában, Ausztráliában illetve Brazíliában.

0

Sun: azonosságkezeléssel integrált B2B szoftvercsomag

2007. március 8. 08:52

A Sun Microsystems bejelentette az Identity-Enabled Business-to-Business szoftvercsomagját, amely biztonságos és központosított módon automatizálja az eltérő vállalati alkalmazásokon és rendszereken, valamint nagyszámú kereskedelmi partner között történő tranzakciókat.

0

APEH-BSA szövetség alakult: egyre nagyobb nyomás a vállalatokon

2007. március 8. 08:41

[HWSW]Együttműködési megállapodást írt alá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a szoftveripari szereplők érdekeit képviselő Business Software Alliance, amit egy sajtótájékoztató keretén belül ejtett meg a két szervezet. Az együttműködés lényege, hogy a BSA szakképzésben részesíti az APEH alkalmazottait, hogy azok eredményesebben végezhessék munkájukat, az illegális szoftverhasználatnak ugyanis adózási vonatkozásai is lehetnek. A megállapodás részletei, vagy pénzügyi vonatkozásai nem nyilvánosak, a szervezetek jogászai szerint ezt nem is indokolja semmi.

0

A számítógép BIOS-át módosítva becsapható a Vista aktiváló rutinja

2007. március 6. 14:49

[VS] Folyamatosan újabb és újabb trükkökkel próbálkoznak a hekkerek a Windows Vista feltörése érdekében: bár a nemrég napvilágra került kulcsgenerátorról egyelőre senki sem tudja eldönteni, hogy valóban alkalmas-e termékkulcsok generálására, egy másik, szintén a hétvégén felbukkant módszer már igen figyelemreméltó -- és a Microsoft számára meglehetősen kellemetlen lehet.

0

Összefoglaló: Web2.2 Symposium

2007. március 6. 14:18

Immáron második, már-már hagyományosnak számító alkalommal rendezték meg a Magyar Telekom székházában azt a konferenciát, amelyen a magyar webes élet színe-java tiszteletét tette, előadóként vagy hallgatóként. A tavalyival szemben idén kibővített, kétnapos program várta az érdeklődőket, így bőven volt idő minden aktuális témát kivesézni.

0

Új stratégiát hirdetett a Deutsche Telekom - eljött a broadband és a fogyasztók kora

2007. március 6. 10:59

[heise online/HWSW] Új stratégiát vezet be a Deutsche Telekom, a Magyar Telekom többségi tulajdonosa, ami valószínűsíthetően itthon is érezteti majd hatását. Az elnök-vezérigazgató René Obermann által felvázolt új irány szerint racionalizálják a cégcsoport szerteágazó tevékenységét, leválasztják a stratégiai jelentőséggel nem bíró területeket, és a vállalat fókusza a szélessávú és mobilszolgáltatások felé fordul a növekedés érdekében, amit új márkázás is jelezni fog.

0

Újabb büntetéssel fenyegette meg a Microsoftot az EU

2007. március 5. 14:24

[International Herald Tribune/HWSW] Ismét figyelmeztette a Microsoftot az Európai Bizottság, ezúttal új kifogásokat emelve az amerikai vállalattal szemben. A bizottság hivatalos megállapításai szerint a szoftveróriás továbbra sem tesz eleget a három évvel ezelőtt hozott trösztellenes határozatnak, és indokolatlanul magas licencdíjakat szab meg a Windows protokolljainak dokumentációjára. A vállalat szerint a Bizottság olyan követelményekre hivatkozik, amelyeket egyáltalán nem tett világossá.

0

Kik fejlesztik a Linuxot?

2007. március 5. 14:05

[LWN.net] Általánosan elterjedt nézet, hogy a Linux kernelt jórészt sok szabadidővel rendelkező egyetemisták és programozók fejlesztik, akik munkaidejük lejártával otthon egész éjszakákat virrasztanak a gépük előtt a monitort bámulva, kódot pötyögve. A valóság azonban teljesen más, a Linux fejlesztőinek túlnyomó többsége fizetésért dolgozik különféle informatikai nagyvállalatoknál és munkaidejében dolgozik a Linuxon.

0

Nem ért véget a Dell rémálma

2007. március 2. 09:33

Pocsék negyedik negyedéves eredményekről számolt be a Dell, a vállalat elsősorban a PC-eladások terén mutatott fel igen gyenge számokat, amelyek aztán magukkal rántották az egész céget. A bevétel még a leszállított elemzői várakozásokat sem érte el, a nyereség pedig olyan mélyre zuhant, hogy mélytengeri búvárok még most is keresik. A vállalat szerint a közeljövőben nem várható a mutatók jelentős erősödése.

0

Újságok a mobilon: megérkezett a T-Mobile Mobizin

2007. március 1. 15:15

Újságok mobil változatai varázsolja előfizetői kompatibilis készülékére a T-Mobile: a Mobizin olvasóprogrammal havi 780 forintért juthatunk hozzá több népszerű magazin mobilra szerkesztett kiadásaihoz. A havidíj a frissítéshez, letöltéshez szükséges belföldi forgalmi díjat is tartalmazza, így ezen a havidíjon felül nincsenek többletköltségek.

0

Film-, zene- és játékletöltő szolgáltatást indított a Bittorrent

2007. február 26. 13:45

[News.com, HWSW] Elindult a Bittorrent saját film, zene- és játékletöltő szolgáltatása, melyet az eddig is megszokott helyen, a Bittorrent.com weboldalon keresztül érhető el. Az illegalitásból szolgáltatóvá kinőtt vállalat BitTorrent Entertainment Network névre keresztelte szolgáltatását, melyen keresztül filmeket, zenéket és játékokat bérelhetünk és tölthetünk le, illetve oszthatunk meg másokkal.

0

Számos kritikus biztonsági hibát javítottak a Firefox fejlesztői

2007. február 26. 12:51

Összesen tizennégy sérülékenységet javított ki a Firefox böngészőben a Mozilla. A Firefox 2.0.0.2-es és 1.5.0.10-es változatainak eredetileg a múlt héten kellett volna megjelennie, azonban ezt az utolsó pillanatban elhalasztották, hogy három kritikus sebezhetőséget orvosoljanak a fejlesztők, mindazonáltal még így is maradtak ismert hibák a szoftverben.