A gyerek digitális tudásához a tanárán keresztül (is) vezet az út
Tízéves lett a ProSuli, a Yettel - korábban Telenor - által gründolt oktatástámogató program, mely az eltelt évek során egyszerű CSR-projektből országos szintű pedagógusképző intézménnyé vált.
A HWSW rendszeres olvasói számára alighanem lejött már, hogy kevéssé vagyunk hívei a multik mindenféle társadalmi felelősségvállalási programjainak propagálásának, mivel a CSR-projektek jórészt rendkívül unalmasak és öncélúak, legtöbbjük pedig egy-egy rövid életciklusú kampányhoz kapcsolódik csupán, melynek a nap végén így is, úgy is egy célja van - a még több bevétel szerzése.
A Yettel Magyarország ProSuli (leánykori nevén HiperSuli) programja mégis eltér ettől a mintázattól, az idei tanévvel tízévessé váló projekt ugyanis egyáltalán nem látszott kifulladni az évek során, hanem sikerült egy rendkívül gyorsan változó közeg mentén úgy átalakítani, hogy ne csak a kiosztott eszközök miatt érje meg egy-egy iskolának, pedagógusnak csatlakoznia hozzá - sőt, idővel az eszközök szinte teljesen el is tűntek a képletből.
A ProSuli a 2015/2016-os tanévben öt iskolával indult, ma ezek száma 170-re nőtt, a csatlakozott pedagógusok száma pedig eléri az ezret. A program célja kezdetben az volt, hogy olyan digitális eszközöket és stabil, szélessávú mobilnetet biztosítson intézményeknek, amelyekkel a tanárok és a diákok új oktatási lehetőségeket próbálhatnak ki.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.
A cég szerint az első év tapasztalatai hamar rámutattak, hogy az eszköz és a netkapcsolat önmagában nem elegendő; azok célzott és szakszerű alkalmazása, a pedagógusok felzárkóztatása és támogatása lényegesen fontosabb feladat, a digitalizált megoldások mindennapi bevezetéséhez pedig tananyagokra, módszertani támogatásra és képzett pedagógusokra van szükség.
A programot alakító csapat, élükön Koren Balázs szakmai vezetővel az elmúlt tíz évben jó érzékkel látta meg, hogy a digitális kompetenciák fejlesztésének nem az eszközök és az infrastruktúra jelenti a kulcsát, hanem a pedagógusok, akik a digitális készségeket megszerezve, és átadva fejleszthetik diákjaikat.
A program fókusza ezért átirányult a tanárképzésekre, élő és online workshopokra, és a tematizált kurzusokra. A módszer olyannyira bevált, hogy a ProSuli Oktatási Hivatal által akkreditált - ingyenes - tanárképzési programját mostanra már ezres nagyságrendben végezték el tanárok, míg a szakirányú online kurzusokra többezer pedagógus jelentkezett.
Ma már a "tananyag" szerves, kiemelt részét képezi a robotika irány, mely a kezdeti, 20 csapatos kísérleti projektből mára egy 170 csapatból álló országos versenyt termelt ki magából, illetve kiemelt fókuszt kap a 2025-ben indult, szintén pedagógusoknak készült AI-képzéssorozat is.
A fenti céloktól és eredményektől függetlenül azért a ProSuli kétségtelenül abban is segít a Yettelnek, hogy társadalmilag hasznos szereplőként tűnjön fel, illetve a fiatalabb korosztályban - gondosan fű alatt- erősítse a márkaismertséget, továbbá javítsa a munkavállalói elköteleződést, miközben egy valós társadalmi problémára igyekszik tartósan reflektálni. E tekintetben egy igazi win-win helyzetet teremt, ezzel máris kiemelkedve az átlag CSR-projektek világából.