:

Szerző: Koi Tamás

2026. április 27. 13:18

Az akvizícióknak köszönhetően a One végül legyűrte a Yettelt

Erőből lenyomta a Yettel Magyarországot a mobilpiacon a One Magyarország, mely a Vodafone Magyarországból jogutódlással átalakulva integrálta a Digi majd a Netfone-előfizetőket is.

A magyar távközlési piacot, azon belül is leginkább a mobilszegmenst jellemző konszolidációs folyamatok azoknak a szereplőknek kedveztek, melyek a lehető legjobban képesek diverzifikálni portfóliójukat - vagy éppen jelentős akvizíciós stratégiát folytatnak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss mobilpiaci statisztikái szerint a Yettel Magyarország már egyértelműen a piac harmadik, legkisebb szereplője szinten minden alszegmensben.

Nem volt ez mindig így, az előző évtizedben a Yettel - akkor még Telenor néven - abból a helyzeti előnyből tudott jórészt a Vodafone előtt maradni, hogy a Telekommal együtt évekkel korábban, már a GSM-korszak elején megjelent a piacon. 

Az akkor még brit tulajdonú operátornak jelentős erőfeszítéseibe került az ebből adódó hátrány ledolgozása, a piaci részarány növekedésének pedig a UPC Magyarország felvásárlása adta az első lendületet, majd tavaly az utolsó lökést a Digi ügyfelek végleges integrálása, illetve a Netfone bekebelezése (mely tavaly decemberben került a 4iG Csoporthoz, és egyelőre önálló márkaként létezik).

hivas_piac_q425_nmhh
Hanghívást forgalmazó előfizetések száma alapján számított piaci részesedések (forrás: NMHH)

A fenti folyamatoknak köszönhetően míg tartósan a Yettel Magyarországhoz tartozik 2024 második felétől a hanghívást forgalmazó előfizetések negyede, addig a One Magyarország 28%-ra tudta növelni részesedését, míg a Netfone valamivel 100 ezret meghaladó előfizetője ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozik. A Telekom mindeközben három éve stabilan 46%-on tartja magát ugyanebben a szegmensben.

mobilinternet_q425_nmhh
nternetet forgalmazó előfizetések száma alapján számított piaci részesedések (forrás: NMHH)

A hazai IT felrázásához haza kell hozni a legjobbjainkat

Az elvándorolt szakemberek visszacsábítása komoly kihívás, azonban számos ország már megmutatta, hogy ez nem lehetetlen feladat.

A hazai IT felrázásához haza kell hozni a legjobbjainkat Az elvándorolt szakemberek visszacsábítása komoly kihívás, azonban számos ország már megmutatta, hogy ez nem lehetetlen feladat.

Az internetet forgalmazó előfizetések száma alapján számított piaci részesedések esetében már jóval korábban, 2023 második felében helyet cserélt a Yettel és a One (akkor még Vodafone), a két cég pedig mostanra 5 százalékponton kívülre került egymástól - miközben a Telekom ebben a szegmensben is sziklaszilárdan tartja az első helyet.

A Yettel egyedül a nem lakossági nagyképernyős mobilelőfizetések résszegmenségen tudja elverni a mezőnyt méghozzá elég jelentős előnnyel, a lakossági prepaid szegmensben már kevésbé meghatározó ez az előny, a lakossági postpaid-nél pedig évek óta a One (és jogelődje) a második legnagyobb piaci szereplő.

A részben arab, részben cseh tulajdonban lévő Yettel számára ebben a helyzetben kézenfekvő lépésnek tűnik, hogy nagykereksedelmi modellben próbálkozik vezetékes szolgáltatások értékesítésével is, mely a mobil- és vezetékes szolgáltatásokat együtt tartalmazó csomagok növekvő népszerűsége miatt az ügyfélmegtartás egyik stratégiai pillére lehet az eddig kizárólag mobilszolgáltatásban utazó telkó számára.

Ehhez a nagykereskedelmi szolgáltatáshoz a vállalat a 4iG Csoporthoz tartozó 2Connect infrastruktúracéget választotta, az együttműködés alapján érkező első termékek az év második felében érkezhetnek meg a Yettel porftfóliójába.

a címlapról