Készen áll a Telekom az igazi 5G-korszakra
Idén az eddigiekhez képest is komolyabb hangsúlyt kap a műszaki terület a Magyar Telekomnál, mely a mobil- és vezetékes hálózatot egyaránt gőzerővel fejleszti 2026-ban, derül ki a vállalat műszaki vezérigazgató-helyettesének nyilatkozatából.
Fontos év lesz az idei a Magyar Telekom, illetve általában véve a hazai távközlési szektor szereplői számára műszaki oldalról, hiszen egyrészt a sikeres pályázatokat követően elindulhatott az év elején a Gigabit Magyarország Program 2028-ig tartó kivitelezési szakasza, másrészt idén a piacvezető mobilszolgáltató 5G-s elérése a korábbi vállalásoknak megfelelően a teljes magyar lakosságra kiterjedhet.
Az idei fejlesztési tervekről Nagy Péter, a vállalat 2025-ben kinevezett műszaki vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfoliónak, melyben mobil oldalon mindenekelőtt szóba kerül a 2G-s hálózati elemek tavaszig tartó lekapcsolása és a forgalom fokozatos átterelése a Yettel hálózatára.
Nagy szerint a fenti átállás kapcsán a legnagyobb kihívás tulajdonképpen a precedens hiánya volt, így azonosítani kellett az érintett ügyfeleket - elsősorban közműveket és okosmérő-flottákat -, illetve több ezer állomáson kellett fizikailag eszközcserét végrehajtani.
A szakterület vezetője szerint mindebből az ügyfelek semmit nem vesznek majd észre és a megszokott minőségben használhatják a 2G-szolgáltatást. Ennek azonban ellentmondhat, hogy az átállást követően a Telekom és Yettel ügyfelek 900 MHz-es összesített 2G-s forgalmát egy változatlan méretű frekvenciablokkon keresztül szolgálja majd ki a Yettel hálózatüzemeltető partnere, azaz az érintett kliensek mindenképpen kevesebb hálózati erőforráshoz jutnak majd, mint korábban.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.
A Telekomnál a felszabaduló spektrumot a 4G/5G hálózat kapacitásának növelésére fordítják, ezzel párhuzamosan folyik az állomások számának bővítése a jelenleg elérhető legnagyobb kapacitást nyújtó C-sávban (3,5 GHz) is. Nagy szerint 2025-ben a Telekom mobilcelláinak száma nagyjából egyötödével nőtt, bár az nem derül ki az interjúból, hogy ezek közül hány helyszínen nyújt a szolgáltató elérést a C-sávban.
A műszaki vezérigazgató-helyettes emellett kitért az igazi ötödik generációs mobilhálózatok hazai helyzetére is. Ez az 5G Standalone topológia, mely már semmilyen szinten nem támaszkodik a 4G-s rétegre, ebből kifolyólag stabilabb és jobb válaszidőt biztosító adatkapcsolat nyújtható rajta keresztül. Ilyen hálózata kereskedelmi üzemben jelenleg Magyarországon csak a Yettelnek van, Nagy azonban világossá tette, hogy ha a Telekom "akarná", bármikor csatlakozhatna a versenytárshoz.
Közben az 5G SA hálózatunk bekapcsolásra kész, de nem pusztán „egy új G‑t” szeretnénk átadni, hanem olyan, kézzelfogható ügyfélértéket jelentő use case-ekkel – például kampuszhálózattal, vagy alkalmazásra dedikált sávszélességgel – tervezzük indítani, amelyekkel valóban olyan szolgáltatást adunk ügyfeleinknek, amire egyébként igényük van
-mondta el az interjúban Nagy.
Az 5G Standalone hálózatok előnyei tehát nem a lakosság, hanem elsősorban az ipar számára manifesztálódhatnak majd, a Telekom (akárcsak a Yettel és szinte az összes piaci szereplő) azonban továbbra is a megfelelő use case-eket keresi azután, hogy az 5G-korszak hajnalán beharangozott iparági "innovációkból" (5G-támogatott önvezető autózás, orvosi beavatkozás-célú felhasználás stb.) nem sikerült komoly üzletet csinálni.
Van potenciál a közösködésben
Nagy a beszélgetés során utal arra, hogy a Telekom a technológia modernizációja során teljes egészében szabad kezet kap az anyavállalattól, a műszaki vezérigazgató-helyettes szerint azonban lehet még abban potenciál, hogy a társaság közös infrastruktúrában gondolkodjon a többi leányvállalattal.
Ennek ágyazhat meg részben az Európai Unió Digital Networks Act (DNA) nevű, jelenleg jogszabálytervezet formájában létező, távközlési fókuszú csomagja, mely többek között tágabb keretet biztosítana a távközlési szektor szereplőinek a tagállamok határain átnyúló szolgáltatások egy kézben történő üzemeltetéséhez.
Ugyanez a jogszabálycsomag előírja a tagállamokban működő szolgáltatók számára a rézhálózatok legkésőbb 2035-ig tartó kötelező leselejtezését is, mely szintén feladat elé állíthatja a réz érpár örökséget a hátán cipelő Magyar Telekom műszaki területét.