Szerző: Koi Tamás

2025. október 20. 11:57

Jól fogynak az új iPhone-ok, itthon (is) a Pro a sláger

Az idei iPhone termékvonallal az Apple szokatlanul nagyot kockáztatott, de egyelőre bejönni látszik az átalakított Pro, az új Air és a jelentősen felturbózott sima 17-es iPhone-okkal kapcsolatos termékstratégia.

Éppen egy hónappal ezelőtt került forgalomba az Apple idei új iPhone-termékvonala, a 17-es széria, mely a cupertinóiak eddigi egyik legmerészebb termékfrissítését hozta el a cég legkeresettebb termékeiből álló okostelefon-portfóliójába.

A Pro széria jelentős átdizájnolása, egy vadonatúj, pengevékony változat, az Air megjelenése, illetve a sima 17-es modell ráncfelvarrása együtt készíthetik elő a terepet az Apple jövőbeni új termékstratégiájának, melyben helyet kell találni majd a várhatóan jövőre érkező, hajlítható kijelzős iPhone-nak is.

Addig is azonban a 17-es szériának egy meglehetősen turbulens időszakban kell jól teljesítenie. Az első sell-through jelentésekből ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy az új portfólióval sikerült lendületet vinni az eladásokba, legalábbis erre utalnak a Counterpoint Research friss számai, melyek nem az első egy hónap, hanem csak az első 10 nap eladásait tükrözik.

counterpoint_iphone17_sellthrough

Elvárásháború, generalista forradalom, senioruralom

Változik a toborzás, az interjúzás és az elvárások is. Az IT munkaerőpiac nagyon keresi az új egyensúlyi állapotát.

Elvárásháború, generalista forradalom, senioruralom Változik a toborzás, az interjúzás és az elvárások is. Az IT munkaerőpiac nagyon keresi az új egyensúlyi állapotát.

Ezek alapján a teljes termékvonal eladásai mintegy 14%-kal nőtt éves szinten, miközben a teljes volumennek idén is nagyjából a háromnegyede valamelyik Pro-szériás készülék, melynek nagyobb variánsa, az iPhone 17 Pro Max továbbra is a legkeresettebb modellnek számít az Egyesült Államokban.

Jól teljesít emellett a teljesítményben és egyéb paraméterekben, így elsősorban a kijelzőtechnológiában jelentősen felturbózott iPhone 17 sorozat is, mely különösen Kínában keresett típus, míg az Apple által kisebbfajta mérnöki csodaként aposztrofált Air-t valamivel többen keresik, mint a tavalyi iPhone 16 Plus-t, amit - legalábbis kijelzőméretben - felváltott. A penge-iPhone iránti keresletről egyben sokat elárul, hogy az Air eladások összességében a teljes volumen csupán 3%-át tették ki az értékesítés kezdetén.

Itthon is jobban keresik, mint tavaly


Az új iPhone-sorozat iránt Magyarországon is erősebb az érdeklődés, mint az egy évvel korábbi széria esetében - a lapunkhoz eljutott információk szerint itthon is a Pro család modelljeinek van a legnagyobb sikere. A HWSW rögtönzött piacfelmérése alapján a sima és Pro modellek esetében jelenleg általános a készlethiány akár operátornál akár szakkereskedésekben próbálja valaki beszerezni a telefont, míg az Air változatnak szinte minden kiszerelése elérhető raktárról Magyarországon.

Az Apple saját webshopja Magyarországra jelenleg 7-10 munkanap alatt vállal szállítást a Pro, illetve 2-3 hét alatt a Pro Max és sima iPhone 17 modellekre, míg az Air összes változatából azonnali készletelérést biztosít.

a címlapról