:

Szerző: Koi Tamás

2024. március 7. 11:33

A nyár előtt aligha válik nyílttá a WhatsApp

Jó eséllyel a nyárig egyetlen külső platformból sem lehet majd üzenetet vagy fájlt küldeni a WhatsApp és Messenger rendszereibe és vice versa.

Újabb részleteket tett közzé a Meta azzal kapcsolatban, hogyan kíván megfelelni az Európai Unió mai naptól kötelezően alkalmazandó Digital Markets Act (DMA) jogszabályában foglaltaknak, melyek a cég két üzenetküldő platformjára, a WhatsAppra és a Messengerre vonatkozóan is új kötelezettségeket írtak elő.

Ez elsősorban azt eredményezi, hogy a Meta-nak lehetőséget kell biztosítania a külsős platformüzemeltetőknek arra, hogy rendszereiket összekapcsolják a WhatsAppal és a Messengerrel. Azaz például a Telegramot vagy Signalt használók - amennyiben a platformok üzemeltetője ezt kéri és megköti az erre vonatkozó megállapodást a Meta-val - üzenetet tudjanak küldeni a Meta két platformját használó ismerőseinek és vice versa.

A platformszintű átjárhatóság eleinte a szöveges üzenetekre, a különböző multimédiás tartalmak küldésére (fotó, videó, hangfájl illetve adatfájl) korlátozódhat, később azonban a hang- és videohívásokra is ki kell azt terjeszteni.

whatsapp_welcome

A keresztplatformos működésről legutóbb február elején osztott meg részleteket a sajtóval Dick Brouwer, a WhatsApp vezető fejlesztőmérnöke, már akkor is hangsúlyozva, hogy a platformok közti átjárhatóság egyik kulcseleme a megfelelő titkosítási protokoll használata lesz.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Itt a Meta a WhatsAppnál és a Messengernél egyaránt használt Signal protokollt preferálja, a kapcsolódó platform üzemeltetője ugyanakkor használhat ettől eltérő protokollt is, amennyiben az bizonyítottan legalább olyan biztonsági szintet nyújt, mint a Signal.

A Meta blogposztjában olvasható háttérinformációk alapján a fájlküldéshez a kapcsolódó platformoknak a saját szervereiken kell majd hosztolniuk azokat az állományokat, melyeket felhasználóik a Messenger vagy WhatsApp klienst használó ismerőseiknek küldenek. A két kliens ezeket a Meta proxyszolgáltatásán keresztül fogja letölteni az eszközökre.

Szintén kiderül a posztból, hogy a keresztplatformos működéshez a kapcsolódó platformok üzemeltetőinek szerződést kell kötniük a Meta-val, ezt követően azonban legfeljebb három hónapon belül össze kell kapcsolni a rendszereket. 

Mindez azt feltételezi, hogy legkorábban a nyáron jelenhetnek meg az első keresztplatformos partnerek a Meta szolgáltatásaiban, a cég ugyanakkor már most jelezte, hogy a háromhónapos határidő bizonyos esetekben technikai okok miatt kitolódhat majd.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.