:

Szerző: Koi Tamás

2022. február 14. 13:46

Brutálisat nőtt tavaly a félvezetőpiac

Hogy a 2021-es esztendőben mekkora kereslet mutatkozott a félvezetőkre a globális chiphiány közepette, azt jól jelzi, hogy az iparág soha nem termelt még annyi analóg és logikai áramkört, mint tavaly - hasonlóképpen rekord szintre nőtt a gyártók árbevétele is.

Teljesítményének mindkét sarokszámát tekintve rekordot döntött 2021-ben a globális félvezetőipar, melynek termékeire a pandémia hatására még a 2020-asnál is lényegesen nagyobb kereslet mutatkozott. A legnagyobb gyártókat összefogó Félvezetőipari Szövetség (angolul Semiconductor Industry Association, azaz SIA) legfrissebb jelentése szerint tavaly a gyártási volumenek maximumra járatásával 1,15 ezer milliárd félvezetőt szállítottak le a gyártók, csaknem 556 milliárd dollár értékben.

Utóbbi a 2020-as forgalomhoz képest több mint 26%-os növekedést feltételez, ami kiugróan jó eredménynek számít a megelőző esztendő 6,8%-os forgalombővüléséhez képest - emeli ki a szövetség. A világ legnagyobb félvezető-felvevőpiacának továbbra is Kína számít, a teljes forgalomhoz 192.5 milliárd dollárt hozzátéve, egyben az egyik legerősebb forgalomnövekedést (27,1%) is a világ legnépesebb országa hozta össze, miközben hasonló arányban nőttek az eladások Európában (27,3%) és az amerikai (27,4%) kontinensen is. 

chip_valentine

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A különböző félvezetőtípusok tekintetében az analóg félvezető áramkörök szegmense (ezek jellemzően azok az olcsóbb, univerzális áramkörök, melyeket az autóipartól kezdve a szórakoztatóelektronikán át gyártók széles köre vásárol) nőtt a legnagyobb mértékben (33,1%-kal), elérve a 74 milliárd dolláros éves forgalmat 2021-ben.

A digitális (logikai) áramkörök és a memóriachipek forgalma szinte egyformán alakult tavaly, előbbiekből 154,8 milliárd, utóbbiakból 153,8 milliárd dollárnyi bevételük származott a gyártóknak (a forgalmi növekedés aránya ennélfogva szintén szinte hajszál pontosan ugyanaz, 30,8% illetve 30,9%).

Érdekesség, hogy a CPU-kat is tartalmazó úgynevezett "micro-IC" szegmens csupán 15,1%-kal növekedett 2021-ben, elérve a 80,2 milliárd dollárt.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.