Szerző: Koi Tamás

2021. november 2. 09:41

Beáldozza az iPadeket az iPhone-okért az Apple

Rövid távon kénytelen további gyártásoptimalizációs lépésekre az Apple, a céget ugyanis a vártnál nehezebb helyzetbe hozta a globális félvezetőhiány.

Kénytelen csökkenteni az iPad tabletek termelési volumenét az Apple, hogy az így felszabaduló komponenseket - már amelyiknél ez egyáltalán elképzelhető - az iPhone-okba szereljék az ázsiai gyárak, írja több forrásra hivatkozva a Nikkei. A félvezetőipari ellátási problémák a vállalat összes termékét érintik, az Apple legutóbbi, múlt héten közzétett negyedéves jelentése során kiemelte, hogy a jelenség nagyságrendileg hatmilliárd dollárt húzott ki a vállalat zsebéből három hónap alatt.

Az iPadek termelésének átütemezése nem most kezdődött, az Apple már az elmúlt két hónapban is fokozatosan csökkentette a tabletek gyártási volumenét - a lap tudni véli azt is, hogy az átütemezésnek köszönhetően most nagyjából feleannyi iPadet gyártat az Apple, mint amennyit eredetileg tervezett. A komponensek átcsoportosítása érinti a régebbi iPhone-okat is, így az azokhoz rendelt, az újabb, 13-as szériában is felhasználható chipeket is a csúcsmodellek kapják.

apple_store_china

AWS Generatív AI: apró tanmesék az ötletes felhasználásra (x)

A generatív AI gyorsan turbózza fel a vállalati folyamatokat, az elburjánzó dokumetumoktól egészen a repetitív fejlesztői feladatok kigyomlálásáig.

AWS Generatív AI: apró tanmesék az ötletes felhasználásra (x) A generatív AI gyorsan turbózza fel a vállalati folyamatokat, az elburjánzó dokumetumoktól egészen a repetitív fejlesztői feladatok kigyomlálásáig.

A tavaly év végén kialakuló félvezetőhiány elsősorban az olcsóbb integrált vezérlőáramkörök termelésére nyomta rá a bélyegét, így a nagy teljesítményű, összetett és modern gyártástechnológiával készülő lapkák (ilyen például az új iPhone-okba kerülő A15 Bionic SoC) esetében eddig sem merültek fel komolyabb ellátási problémák.

Korábban még arra lehetett számítani, hogy az Apple óriási felvásárlóerejének és szigorúan szabályozott beszállítói szerződéseinek köszönhetően ellenáll majd a félvezetőhiánynak, mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a cupertinói céget sem kerülik el az ellátási problémák. Ha ez nem lenne elég, a cég egyes ázsiai gyártópartnereinél a koronavírusos esetek miatt kénytelenek voltak gyártáskorlátozásokat, illetve szélsőséges esetben rövidebb gyárbezárásokat is elrendelni.

Az Apple-nél ugyanakkor a Nikkei szerint arra számítanak, hogy a nyugati országokban - különösen az év végi bevásárlóidőszakban - arányaiban lényegesen nagyobb kereslet mutatkozik majd az új iPhone-ok, mint az iPadek iránt.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról