Szerző: Hlács Ferenc

2021. március 17. 12:35

Ingyenessé teszi jelszókezelőjét a Dropbox

A lemorzsolódó LastPass felhasználókat csábítaná maga köré a cég.

Ingyenes jelszókezelővel újít a Dropbox - a vállalat igyekszik saját termékével kitölteni a piacon keletkezett vákuumot, miután a népszerű LastPass jelszókezelő néhány héttel ezelőtt korlátozta ingyenes csomagját, így előfizetés hiányában már csak egyféle készüléktípusról vehető igénybe.

Most bizonyára sok felhasználó kutat új, ingyenes alternatíva után, őket gyűjtené maga köré a Dropbox. A vállalat jelszókezelője nem új, a szolgáltatást a cég már tavaly nyáron elérhetővé tette először bétaként, majd stabil formában is, azt ugyanakkor egészen mostanáig csak a fizetős Dropbox felhasználók vehették igénybe.

dbpsw

Április elejétől ugyanakkor a szolgáltatás már az ingyenes, Dropbox Basic fiók birtokában is használható lesz. Mint a cég bejelentette, a megoldással a felhasználók díjmentesen tárolhatnak majd ötven jelszót, amelyeket három eszköz között szinkronizálhatnak, illetve a későbbiekben biztonságosan meg is oszthatnak majd ismerőseikkel. A Dropbox Passwords szolgáltatás iOS, Android, MacOS és Windows platformokon, illetve böngészőkiegészítőként is elérhető.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Az ingyenes megoldásra lecsapó felhasználókat persze a későbbiekben a Dropbox jó eséllyel megpróbálja majd átterelni a fizetős konstrukciókba, amelyeknél a jelszókezelőben korlátlan számú felhasználónév és jelszó tárolható, illetve a készülékszámban sem szab korlátot a vállalat.

A bejelentés időzítése nem véletlen, a LastPass ingyenes konstrukciójának fentebb is említett, idén február közepén bejelentett korlátozása ugyanis tegnap lépett érvénybe. Persze szerencsésebb lett volna, ha ekkorra a LogMeIn tulajdonában lévő jelszókezelőtől elpártoló felhasználóknak a Dropbox azonnal igénybe vehető alternatívát tud kínálni, egy-két hetet azonban még várni kell az díjmentes Dropbox Passwords április eleji rajtjára - pontos indulási dátumot a cég egyelőre nem közölt.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról