Szerző: Hlács Ferenc

2020. június 12. 11:25

Minden androidos okostelefonon kipróbálható a Google Stadia

Igaz, egyelőre csak tesztjelleggel - eközben pedig a játékstreaming szolgáltatás ingyenes próbahónapja is elrajtol.

Végre elkezdi levetkőzni az okostelefon-típusokra vonatkozó megkötéseit a Google játékstreaming szolgáltatása - legalábbis kísérleti jelleggel. Mint arról kapcsolódó fórumposztjában a cég beszámolt, a Stadia már nem csak maroknyi támogatott eszközön, hanem valamennyi androidos okostelefonon kipróbálható. A szolgáltatás frissítése emellett több fontos újítást is hoz.

A kiterjedt eszköztámogatás kapcsán a Google siet kiemelni, hogy egyelőre fejlesztés alatt álló funkcióról van szó, így az jó eséllyel nem minden telefonon működik majd tökéletesen. A tesztüzemhez való csatlakozásra a Stadia alkalmazás beállításai között az "Experiments" fülön van lehetőség, immár szinte bármilyen androidos okostelefonon (ha az legalább Android 6.0 rendszert futtat). A cég ígérete szerint a Stadiában a későbbiekben további kísérleti funkciók is kipróbálhatók lesznek.

stadiatouch

Eddig a szolgáltatás a második generációs, vagy újabb Google Pixel telefonokon, a Samsung Galaxy S8, S9, S10 és S20 szériáján, a Razer Phone I és II, a OnePlus 8 és 8 Pro, illetve az ASUS ROG Phone I és II modelleken kapott hivatalos, stabil támogatást - de a lista június 11-től egy sor új OnePlus modellel is bővült, egész pontosan a OnePlus 5, 5T, 6, 6T, 7, 7 Pro, 7 Pro 5G, illetve a 7T, 7T Pro és 7T Pro 5G készülékekkel, amelyeken már nem csak a fenti, kísérleti funkció keretében izzítható be a Stadia.

A frissítéssel az egy hónapos ingyenes próbaidőszak is kezdetét veszi az újonnan regisztrált felhasználók számára, ami a kiterjesztett készüléktámogatással új felhasználók hullámát terelheti a Google terméke felé. A telefonpaletta szélesítésével a vállalat az érintőkijelzős vezérlés első verzióját is kipróbálhatóvá teszi, így mobilon nem kell feltétlenül dedikált kontrollert használni a játékhoz. A cég ígérete szerint az érintéses vezérlés a platformon elérhető valamennyi címmel használható.

Végül de nem utolsó sorban a felhasználók végre külön-külön állíthatják be eszközeiken a streamelt játékok kívánt felbontását, a megadott érték nem lesz automatikusan érvényes valamennyi készülékre, amelyről a Stadiát használják. Utóbbi módosítást a Google több lépcsőben juttatja el a felhasználókhoz, a következő néhány napban azonban várhatóan mindenkihez megérkezik.

a címlapról