Szerző: Hlács Ferenc

2020. március 12. 14:26

Egérmutatók és új AR képességek: szivárognak az iOS 14 várható funkciói

Egy sor új részlet látott napvilágot az Apple fejlesztés alatt rendszere kapcsán.

Masszív adag kiszivárgott részletet gyűlt össze iOS 14-ben várható újdonságokról - a 9to5Mac arról beszél, a korai szakaszában lévő rendszer kódjára is sikerült már egy pillantást vetnie, ugyanakkor érdemes azt is észben tartani, hogy az adott kódrészletek jó eséllyel több hónapos (vélhetően decemberi) buildből származnak, azóta pedig rengeteget változhatott a fejlesztés alatt álló rendszer, abból funkciók tűnhettek el és újak is érkezhettek.

MUTATÓSABB MUTATÓK

Az egyik fő újítás az egérkurzorok támogatásának bevezetése lesz, a kódban továbbá két új, az iPadekhez szánt csatlakoztatható billentyűzetre is található utalás, amelyek egyikén touchpad is található - ez utóbbira vonatkozóan már korábban is hallhattunk pletykákat. Ha pedig már touchpad, arról a gesztusok támogatása sem hiányozhat, amennyiben a lap értesülései beigazolódnak, a macOS-en megszokott mozdulatok lesznek használhatók itt is.

Az egérmutatók használata jelenleg sem teljesen idegen az iOS-től, ugyanakkor azt az Apple az iOS 13-ban a fogyatékkal élőket célzó kisegítő lehetőségként vezette be, így nem ad az asztali rendszeren megszokottal egyenértékű élményt. A következő főverzióban ez megváltozhat, és olyan, a macOS-en (vagy más asztali felületeken) már megszokott funkciókkal is bővülhetnek a kurzoros képességek, mint például a különböző tartalmak fölött lebegő mutatónál megjelenő információk.

iosill

A várakozások szerint nem csak az iPadekhez érkeznek továbbá új kiegészítők, a vállalat egy új Apple TV távirányító piacra dobását is tervezi, illetve legalább egy új iPhone-on Touch ID ujjlenyomat-olvasót is találunk majd. A készülőben lévő, új iPad Próra három hátlapi kamera is jut majd, hasonlóan az iPhone 11 Próhoz. Mindezek mellett a lap által megvizsgált kódban a  pletykált, AirTag követőbilétákra vonatkozóan is felbukkant néhány információmorzsa, azok várhatóan iOS-en keresztül csoportosan is beállíthatók lesznek, illetve házilag cserélhető elemmel működnek majd, hasonlóan az ismert Tile trackerek egyes modelljeihez - utóbbi cégnek biztosan fájdalmas lesz majd az Apple-t riválisai között tudni.

A szoftveres újdonságok az iOS-es eszközök kezdőképernyőit is elérik: akárcsak az Android esetében, az iOS 14-ben is lehetőség lesz kvázi alkalmazásfiókot használni, azaz egy listában megtekinteni a telepített alkalmazásokat - ezt pedig többféle szűrővel és rendezési elv alapján is lehet szabályozni.

AR HAJRÁ

Az AR képességek is bővülnek, egy jelenleg "Gobi" kódnéven futó megoldással a felhasználók a telefon kamerájával egy üzletben körbepásztázva a környező termékekkel vagy egyéb objektumokkal kapcsolatban kaphatnak információkat - ehhez a cég egyébként harmadik feleknek szánt API-t is biztosíthat majd. A lap szerint a szolgáltatást az Apple saját üzleteiben, illetve a Starbucks kávézóiban is teszteli. Az AR funkciókból továbbá az említett AirTagek is profitálhatnak, amelyek a kameraképen jelezhetik a bilétával jelölt tárgyak helyét.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az iMessage sem marad érintetlen, a csoportos beszélgetésekben a pletykák szerint a Slackben is megismert "@" jelöléssel lehet majd megemlíteni a jelenlévő ismerősöket, illetve az üzenetek későbbi törlésére is lehetőséget adna az Apple - persze az adott beszélgetésben jelölve, hogy egy üzenetet eltávolítottak.

Az újdonságok több iOS-es alkalmazást és szolgáltatást is fenyegethetnek, amelyek eddig hasonló funkciókat kínáltak a rendszeren, az új kiadással azonban a felhasználóknak már nem lesz rá szükségük, hogy harmadik féltől származó megoldásokat használjanak. A fentieket persze az Apple hivatalosan egyelőre nem erősítette meg, biztosat a vállalat júniusi fejlesztői konferenciáján hallhatunk majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról