Szerző: Hlács Ferenc

2020. március 3. 13:40

Csak az Apple és a Xiaomi hízott az okostelefon-piacon a tavalyi Q4-ben

A szegmens az ünnepi időszak ellenére visszaesést produkált 2019 utolsó három hónapjában

Visszaesést mutatott az okostelefon-piac a tavalyi zárónegyedévben a Gartner frissen kiadott jelentése szerint, az időszakban a gyártók közül csak az Apple és a Xiaomi tudott növekedést produkálni. A 2019-es Q4-ben összesen valamivel több mint 406 millió készülék talált gazdára, ami vékony, 0,4 százalékos éves szintű csökkenést jelent a szegmensben. Az elemzők szerint a 2019-es év egy hajszálnyival így is felülmúlta a várakozásokat, az évben egyébként összesen valamivel több mint 1,5 milliárd telefont adtak el a gyártók, 0,12 százalékkal kevesebbet mint 2018-ban. A legtöbb eszköz, mintegy 390,8 millió telefon Kínában talált gazdára, a második helyet pedig India vette át az Egyesült Államoktól, 151,9 millió eladással.

TOVÁBBRA IS A SAMSUNG VEZET

A Samsung a tavalyi negyedik negyedévben is meg tudta őrizni vezető pozícióját, a 2018 Q4-hez képest változatlan, 17,3 százalékos piaci részesedés mellett. Ehhez ugyanakkor 0,5 százalékos visszaesés párosult darabszámban, ami összesen 70,4 millió eladott okostelefont jelent.

A második helyet a Q4-ben már nem tudta megtartani a Huawei, az ezüstérem akárcsak egy évvel korábban, most is az Apple-nél landolt. A gyenge időszakban a cupertinói óriás egészen korrekt növekedést tudott az árral szemben összehozni, mintegy 69,5 millió eladott eszköze több mint 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményeket, ezzel 15,8-ról 17,1-re hizlalta a vállalat piaci részesedését. A kutatók szerint az előrelépés főleg a korábbi iPhone generációk árának mérséklődésének köszönhető, ami Kínában is különösen nagy keresletet korbácsolt fel az eszközök iránt. Idén az 5G-s iPhone-ok rajtjával szerezhet a gyártó újabb lendületet.

gartnersph2019q4
forrás: Gartner

A harmadik helyen a Huawei áll, a viszontagságos évet a cég csökkenéssel zárta, eladásai 3,6 százalékos mérséklődéssel 58,3 milliónál álltak meg, piacrésze pedig 14,8-ról 14,3 százalékra esett vissza. A vállalatnak a Google ökoszisztémából való száműzetése után az ünnepi szezon sem tudott növekedést hozni, noha a korábbi negyedévekben helyzetéhez képest kifejezetten jól szerepelt.

A negyedik szintén egy kínai szereplő, a Xiaomi lett, amely kifejezetten jól muzsikált, 16,5 százalékkal tudta növelni eladásait a megelőző év hasonló időszakához képest. A 32,4 millió eladott készülék a cég piacrészét 6,8-ról kereken 8 százalékra tolta fel. Ezzel a cég megelőzte az eddig a negyedik helyet elfoglaló Oppót, amely így az ötödik pozícióba szorult vissza, a maga 30,4 millió eladott eszközével, amely 7,7-ről 7,5-re faragta a cég piacrészét.

HELYCSERE A DOBOGÓN

A teljes 2019-es évet nézve kissé átalakul a mezőny, noha azt még így is a Samsung vezeti, a megelőző évi eredménynél egy hajszállal több, 296,2 millió eladott telefonnal. Ez 0,2 százalékpontos piacrész-növekedést hozott a gyártónak amely így az évben a szegmens 19,2 százalékát uralta - céget főként a középkategóriás eszközök hajtották.

gartnersph2019

Az egész éves listán már a Huaweit illeti az ezüstérem, 240,6 millió eladott készüléke messze a legnagyobb, közel 18,6 százalékos növekedést jelenti a piacon. Ezzel piaci részesedése a 2018-as 13 százalékról 15,6-ra kúszott fel. Az Egyesült Államok elnöki rendelete persze továbbra is rendkívül fájdalmasan érinti a céget, amelynek idei modelljei már a Google Play Store és kapcsolódó szolgáltatások nélkül kerülnek piacra - a vállalat gőzerővel építi saját ökoszisztémáját, amire nem lesz egyszerű feladat átcsábítania a felhasználókat.

A bronzot az Apple kapja, közel 193,5 millió eladással a 2019-es év során. Ez 7,4 százalékos visszaesés a megelőző évhez képest - a csökkenés a piacrészen is érződött, az 13,4-ről 12,6 százalékra olvadt. Ezzel szemben a negyedik helyen álló Xiaomi éves szinten is gyarapodni tudott, 126 millió eladott okostelefonja majdnem 3 százalékkal több, mint a cég 2018-as számai, piacrésze pedig 7,9-ről 8,2 százalékra nőtt. A jó teljesítményben egyebek mellett a cég egyre tempósabb nemzetközi terjeszkedése is fontos szerepet játszott. A Top 5-öt itt is az Oppo zárja, 118,7 millió eladással, ami egy hajszállal kevesebb mint a 2018-ban produkált eredmény, ugyanakkor a kisebb gyártók piacvesztésének hála a gyártó egy kicsit így is növelni tudta piacrészét, 7,6-ról 7,7 százalékra.

A piac szereplőire idén sem vár könnyű év, a koronavírus-járvány Kínában az elemzők szerint a gyártás mellett a vásárlókedvre is negatív hatással lesz, a nemzetközi piacon ugyanakkor nem számítanak hasonló visszaesésre - kérdés, hogy a járvány miatt kieső gyártókapacitással kielégíthetők lesznek-e a piaci igények az időszakban.

a címlapról