Szerző: Hlács Ferenc

2018. augusztus 01. 12:17:00

Megelőzte az Apple-t a Huawei az okostelefon-piacon

Először lett a kínai gyártóé az ezüstérem a zsugorodó szegmensben - a arany még mindig a Samsungé.

Drámai eredményeket hozott az IDC 2018 második negyedévére vonatkozó okostelefon-piaci jelentése: a zsugorodó szegmensben a Huawei először előzte meg az Apple-t, így már a dobogó második helyére küzdötte fel magát. Az idei Q2-ben összesen 342 millió okostelefon fogyott, vagyis 1,8 százalékkal kevesebb, mint 2017 hasonló időszakában. Ezzel folytatódik piac az elmúlt negyedévekben megszokott globális konszolidálódása, zsinórban ez már a harmadik negyedév, amely csökkenést mutat - ez részben a fejlett piacok telítődésének tudható be, ugyanakkor az IDC várakozásai szerint a növekedésben lévő, fejlődő régiók a későbbiekben újra növekedést hoznak majd a szegmensbe. A lassulásban emellett az is közrejátszik, hogy az elmúlt egy-két évben vásárolt készülékek, főként a felső kategóriás modellek, egyre hosszabb ideig maradnak jól használhatók, a felhasználók így ritkábban váltanak új modellre - ez az elmúlt néhány hónapban a Samsungnak is fájdalmas tapasztalat volt.

Bár az okostelefonok piacát még mindig toronymagasan a koreai gyártó vezeti, az időszak győztese egyértelműen a Huawei. A kínai gyártó eladásai az elmúlt év során szabályosan kilőttek, eladott darabszáma 40,9 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti teljesítményt, 54,2 millió készüléket tudott értékesíteni. A cég ezzel jócskán beelőzte 41,3 milliós eladást produkáló Apple-t, és a rangsor második helyére küzdötte fel magát - hét éve ez az első alkalom, hogy nem a Samsung-Apple páros áll a dobogó első két fokán. Ezzel ráadásul eddigi legnagyobb piacrészét kanyarította ki magának a gyártó, egész pontosan a szegmens 15,8 százalékát uralta a második negyedévben, ami komoly előrelépés a tavalyi 11 százalékhoz képest. A lendületes növekedésben a kiválóan teljesítő P20 és P20 Pro csúcsmodellek kulcsszerepet játszottak, de a kedvezőbb árú Honor márka is jól teljesített.

 idc18q2

Az élen persze továbbra is a Samsung lovagol, ugyanakkor a vállalat teljesítménye érezhetően romlott az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest. A cég mintegy 10,4 százalékkal kevesebb készüléket tudott eladni az időszakban, így eladásai 71,5 milliónál álltak meg, ami 20,9 százalékos piaci részesedést ért meg a gyártónak, 2 százalékponttal kevesebbet, mint egy éve. Ahogy a vállalat negyedéves jelentéséből is kiderült, az S9 csúcsmodell-széria eladásai a szokottnál lassabban pörögtek, egyrészt a piac már említett konszolidálódása, másrészt pedig a Huawei-hez hasonló, erősödő konkurencia miatt. A jövőre nézve mindenesetre a koreai óriás bizakodó, már a küszöbön van ugyanis a legújabb csúcsmodell, a Note 9 amely a várakozások szerint a jövő héten mutatkozik be, és a szokott menetrendnél hamarabb piacra kerül. Ezzel a vállalat célja jó eséllyel, hogy a riválisok őszi készülékrajtjai előtt el tudja csábítani magához a vásárlókat.

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról (x) 90 fős előadó lesz a konferencián, segítve az eligazodást, kiemeltük neked a hét kedvencünket.

Az Apple a harmadik helyre szorult vissza, szinte stagnáló eladásokkal, a cég alig láthatóan, 0,7 százalékkal tudott több telefont értékesíteni, mint 2017 Q2-ben. Ez 41,3 millió eladott készüléket jelent, minimális piacrész-növekedés mellett: a cég egy év alatt 11,8-ról 12,1 százalékra hizlalta részesedését. Az IDC szerint egyébként az iPhone X sok piacon még mindig remekül teljesít, az Apple pedig ősszel, a frissített telefonos portfólióval kaphat majd új lendületet, amely a pletykák szerint új kijelzőméreteket és átrajzolt árazást is hoz majd.

A sor a Xiaomival folytatódik, amely még a Huawei-nél is látványosabb növekedést produkált, a kínai cég 48,8 százalékkal dobta meg eladásait idén, összesen így 31,9 millió telefonja talált gazdára. Ez 9,3 százalékos piacrészt hozott a cégnek, 3,1 százalékponttal többet, mint tavaly. A növekedés motorja a vállalat számára India volt, ahol a Samsungot is meg tudta előzni és az rangsor elejére tornázta fel magát. A cég továbbá online jelenlétét is folyamatosan növeli, illetve Indonéziában fizikai boltjait is sorban nyitja, ami ugyancsak hozzájárult a növekedéshez. Az ötödik hely az ugyancsak kínai Oppót illeti, amely 5,1 százalékos gyarapodás után 29,4 millió eladást hozott össze, ami a tavalyinál épp csak nagyobb, 8,6 százalékos piaci részesedésre volt elég. Bár a vállalat eladásai Délkelet-Ázsiában valamelyest konszolidálódtak, a közel-keleti és afrikai nyitás elég volt, hogy termőre fordítsa számára a negyedévet, továbbá a "rejtett kamerás" Oppo Find X bemutatkozása is pozitív visszhangot hozott a cégnek.

Az egyéb kategóriába szorult gyártók folytatták térvesztésüket, a fenti ötösfogaton kívül eső cégek az egy évvel ezelőtti 40 százalékot meghaladó piacrészhez képest már csak 33,2 százalékos szeletet kaptak a tortából, eladásaik pedig 18,5 százalékot zuhantak, 113,7 millióra. A piacon tehát a maroknyi vezető szereplő jelentősége folyamatosan nő, a kisebb vagy új szereplőknek pedig lassan lehetetlen lesz mellettük labdába rúgni, ahogy az az olyan cégek teljesítményén is látszik, mint a területen szebb napokat is látott LG, Sony vagy HTC.

a címlapról

Hirdetés

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról

2019. november 16. 02:21

Idén 90 fős előadói gárdával készülünk a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciára, de hogy segítsünk az eligazodásban, kiemeltük neked a hét kedvencünket.