Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Mi a fejlesztő gondja 2018-ban? Refaktorálás, Agile, API-tervezés, PWA és Alexa a gyakorlatban. HWSW mobile! idén is. November 21-22.

Kipróbáltuk: Huawei P20 Pro

Hlács Ferenc, 2018. június 29. 10:10

Mindent becsomagolt a gyártó amire idén szükség lehet, van itt notch és mindjárt három kamera.

Az iPhone X által elindított notch-hullám idén kíméletlenül végigsöpört az okostelefon piac androidos oldalán is, a kijelzőbeugrók számos nagy gyártó csúcsmodelljein feltűntek - annak ellenére, hogy szemben az olyan tervezési irányvonalakkal, mint a kijelzőperemek elvékonyítása, a notch intézménye nem örvend egyöntetű népszerűségnek a felhasználók körében.

hp20p01

A trendre a Huawei is felült, P20 Pro csúcsmodelljének felső kijelzőélén ott figyel a kamerának és hangszórónak otthont adó félsziget, a gyártónak ugyanakkor szerencsére sikerült egészen keskenyre összehúznia a beugrót. A hasonló dizájnelemmel operáló modellek jellemzően a telefon alján is igyekeznek a lehető legvékonyabbra venni a képernyőkávát, a Huawei azonban úgy döntött, megtartja az előlapi ujjlenyomat-olvasót, illetve az annak otthont adó, aránylag vaskos peremet is. Az előlapi szenzor és a notch kombinációja érdekes külsőt kölcsönöz a telefonnak, a megoldással a P20 valamelyest ki tud tűnni az erősen egy kaptafára készülő idei csúcsmodellek sorából - jóval szembetűnőbb viszont a különbség az eszközt megfordítva.

A két.. három szép szeméért?

A hátlapon ugyanis egymás alatt elhelyezve már nem kettő, hanem mindjárt három kamera figyel - valamint a hátoldal színopciói között is akad kifejezetten látványos, hozzánk a cég "alkonyat" fantázianéven ismert verziója jutott el, a telefon alsó felén kékes, a teteje felé haladva egyre inkább lilás színátmenettel, ami nem túl hivalkodó, de határozottan egyedi megjelenést ad a telefonnak. A látványos hátlap egyébként fényes üvegborítást kapott, így az ujjlenyomatokat szorgosan gyűjtögeti, hacsak nem húzunk rá valamilyen tokot  - a csinos hátoldalt azonban szinte sajnálja az ember elfedni.

hp20p04

Azzal együtt tehát, hogy a Huawei csúcsmodellje is felhúzta a notch-egyenruhát, a gyártónak mégis sikerült egy a piacon első blikkre is aránylag jól megkülönböztethető, egyedi készüléket összeraknia - ha netán valaki még szereti is a megosztó kijelzőbeugrót, a P20 Pro külsőre biztosan elnyeri majd a tetszését.

A házon belül sem hiányos a lista

hp20pspcsEbben a méretes AMOLED kijelző is segít, amely a technológiától megszokott kifogástalan színmegjelenítést hozza. Igaz a felbontás a Full HD 18:9-re, pontosabban a kijelzőbeugrónak hála 18,7:9-re nyújtott változata (1080x2240 pixel), ami a méretes panelen nem mondható rekordértéknek, ez mára sok gyártónál többé-kevésbé szabványos lett, hiszen a mindennapi használat során több mint elég éles képet biztosít. VR-szemüvegbe csúsztatva ugyanakkor már nem nyújtana kiemelkedő felhasználói élményt az eszköz, ez a szegmens, legalábbis mobiltelefonos irányzata ugyanakkor manapság háttérbe szorulni látszik, a dedikált, all-in-one VR-szemüvegek megjelenésével.

hp20pjtsrm

A kijelző mögött a Huawei csúcsprocesszora dolgozik, amellyel már ősszel, a Mate 10 Próban is találkozhattunk. A HiSilicon Kirin 970 lapka a friss csúcsmodellben is derekasan teszi a dolgát, látható erőfeszítés nélkül birkózik meg az erőforráséhes játékokkal, illetve az alkalmazások közötti frekventált váltogatás sem izzasztja meg a telefont.

hp20p02

A processzor különlegessége még mindig az AI alegység, amelynek képességei akárcsak a Mate 10 Prónál, most is eljutottak a kamerába is: a Huawei kameraalkalamzása automatikusan felismeri, épp mi lehet a fénykép tárgya, például állatot, növényzetet fotózunk vagy épp portrét készítünk, és ennek megfelelően állítja be a kamerát - de természetesen igény szerint manuális kezelésre is lehetőség van. A hátlapon mint arról már korábban szó volt a megszokott kamerapáros alá egy harmadik kamera is került, természetesen a Leica logóval kiegészítve. A trió első két tagja továbbra a gyártótól megszokott felállásban érkezik, azaz egy színes és egy monokróm szenzort tartalmaz, amely előbbinél több fényt hivatott beengedni - a harmadik, telefotó lencse pedig az egyebek mellett az Apple-nél és Samsungnál is látott optikai zoom funkciót biztosítja, egészen 3x értékig.

hp20p05

Bár elsőre a három kamerás felállás kissé túlzásnak tűnhet, kvázi újabb frontnak az okostelefonok hajnala óta tartó számháborúban - főleg miután a Samsungtól láttuk hogy 2018-ban is lehet egyetlen kamerával élvonalbeli fotós teljesítményt elérni - ettől függetlenül a P20 Pro kamerarendszerének érdemei elvitathatatlanok. Az eszköz fotózás terén rendkívül jól teljesít, előnytelen fényviszonyok között este is szép, részletes képeket hoz össze, minimalizálva az elmosódást - kivéve persze a szándékosat. A portréknál ugyanis az többkamerás mélységérzékelésnek hála az eszköz automatikusan elkülöníti és elmossa a hátteret, méghozzá meglepően jó minőségben.

hp20pphotday

hp20pphotnght

hp20pphotdn

A készülék Andorid 8.1-et futtat, májusi biztonsági frissítéssel - a tesztet május végén-június elején végeztük, úgyhogy ez kifejezetten frissnek mondható. A felhasználói felületet a Huawei jól ismert EMUI adja, amely verziószámát illetően a telefonon futó Androiddal épp fej-fej mellett halad, ugyancsak a 8.1-es címkét viseli. A UI radikális változásokat nem hoz a cégtől korábban látottakhoz képest, ahhoz egy külön appon keresztül tölthetünk le különböző témákat, az alapértelmezett megjelenés mindenesetre tetszetős, letisztult nem túl hivalkodó felületet ad. Ami fontos különbség a korábbi verziókhoz képest, hogy itt az EMUI már alkalmazkodik a kijelzőbe lógó notch-hoz, az értesítések, hálózatok ikonjait a beugró köré csoportosítja. A kezelésnél érdekes megoldás, hogy a felhasználó nem csak a navigációs sávra támaszkodhat, azt kikapcsolva a sáv funkciói átültethetők az előlapi ujjlenyomat-olvasóra, amely bökésre vissza gombként működik, hosszú nyomásra home funkciót kap, oldalra elhúzva pedig a nemrég használt appok listáját jeleníti meg - hasonló megoldást már korábban is láthattunk a cégtől.

hp20pscrn01hp20pscrn03hp20pscrn04

Említést érdemel továbbá, hogy a kijelző alatti ujjlenyomat-olvasón túl arcfelismeréssel is lehetőség van feloldani a készüléket - ez tapasztalataink szerint kicsit talán túl jól is működött, a kijelzőt csak az egy-egy értesítés ellenőrzésére felébresztve, az íróasztalon fekvő telefon még egészen lapos szögből is sikeresen elvégezte az arcfelismerést és feloldotta a képernyőzárat.

hp20pscrn02hp20pscrn09hp20pscrn05

Előre telepített szoftverek terén a gyártótól megszokott felhozatalt találjuk a P20 Prón is, az "Eszközök" mappában a számológép, és időjárásappok mellett megtaláljuk a hangrögzítőt, a névjegyzéket, de ezeken túl iránytű- és fordítóapp is van a felhozatalban, illetve a cég az első kamerás "Tükör" appot sem tudta még elengedni. A fordítóalkalmazás egyébként kifejezetten hasznos lehet, az a bemondott szöveget gombnyomásra lefordítja és fel is olvassa, a kamerát bekapcsolva pedig a Google Word Lenshez kínál hasonló funkciókat: a kamerát az idegen nyelvű szövegre irányítva, és az automatikusan lefordítja a látott írást. De természetesen a gyártó Egészség alkalmazása is ott van a pakliban, a szokásos fitneszkövető és lépésszámláló funkciókkal.

Nem csak erős, kitartó is

A telefon üzemidőben kiemelkedően jól teljesít, a méretes kijelző mögött lapuló, tiszteletet parancsoló 4000 mAh kapacitású akku még a készüléket intenzíven használva is kibír másfél-két munkanapot is. A töltéshez a készülék alján, ahogy azt a cégtől már megszokhattuk USB-C aljzatot találunk, amely az egyetlen csatlakozó a készüléken - ahogy a Mate 10 Prón, úgy a P20 Pro modellen sem találunk már audio-jack csatlakozót. A gyártó szerencsére mellékel átalakítót a készülékhez, így azért nem kell külön a boltba indulni, hogy a jól bevált, 3,5 milliméteres jackkel szerelt fülhallgatót használhassuk a telefonnal. A hardvert a gyártó egyébként vízálló házba csomagolta, az eszköz egész pontosan IP67-es védelmi besorolást kapott, por ellen tehát teljes mértékben védett, vízben pedig 1 méter mélységig fél órát bír ki - a zuhany alá vagy a fürdőkádba tehát bátran magunkkal vihetjük.

hp20p03

A Huawei P20 Próval a gyártónak egyértelműen sikerült nagyot gurítania: a telefonba a vállalat nem csak belapátolt minden idén kötelező csúcshardvert és dizájntrendet, mindezt kifejezetten látványos kivitelben tudta megtenni. Az eszközben teljesítmény, kamerák, de még a hagyományos Achilles-sarok, az akkus üzemidő terén sem érheti szó a ház elejét. Persze hogy a dizájn kinek mennyire nyeri el a tetszését most is ízlés kérdése, az is elképzelhető hogy a notch egyeseket teljesen elriaszt a készüléktől, aki viszont nyitott a hasonló kialakításra, egy minden ízében 2018-as csúcsmodellt kaphat a P20 Próval.

Ennek persze az árát is jócskán megkéri a gyártó, a készülék az ismertebb hazai  webshopokban 270 ezer forint környékén kapható. Az eszközzel a cég értelemszerűen nem a költséghatékonyabb telefon után kutatókra lő, aki a legjobb ár-érték arányt keresi és azért áldozatra is hajlandó (például üzemidő vagy kamera terén) talál jobb vételt is a piacon, ilyenek hagyományosan a OnePlus csúcsmodelljei. Ugyanakkor aki a csúcskategóriában kutat, és semmilyen területen nem akar kompromisszumot kötni, mindenképp érdemes a P20 Prót is kézbe vennie.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Refaktorálás, Agile, API-tervezés, PWA és Alexa a gyakorlatban. HWSW mobile! idén is. November 21-22.