Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Sony: így néz ki az androidos gyártók pokla

Gálffy Csaba, 2018. augusztus 01. 10:30

Gyors ütemben követi a HTC eljelentéktelenedését a Sony, amely a legelsők között fogadott az Android platformra. A HTC-hez és a Motorolához hasonlóan a japánoknak sem hozott gazdagságot a Google platformja.

hirdetés

A Sony közzétette második naptári negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését, ebből egészséges, jól működő cég képe rajzolódik ki, amelynél azonban az okostelefonok teljesen jelentéktelen szegmenssé váltak. Kezdjük a Sony negyedéves számaival: a cég a június 30-án záródó három hónapban 17,9 milliárd dolláros forgalmat könyvelt el, 2 milliárdos nettó profit mellett. A bevétel viszonylag szerény, 5 százalékos növekedést mutat, a profit viszont kilőtt, közel megháromszorozódott.

A vállalatot (saját elmondása szerint is) a PlayStation-biznisz rántotta meg. A "Game and Network Services" üzletág bevétele mintegy 4,32 milliárd dollárnyi jent tett ki, szemben a tavalyi 3,19 milliárddal - a drámai növekedést a PS4 játékok utáni kiugró igénnyel magyarázza a cég. Ez rántotta meg az üzemi eredményt is, amely megsokszorozódott, 162 millió dollárról egészen 765 millióig ugrott.

sxxz2z01

A másik végletet a "Mobile Communications" szegmens adja, amely abszolút értékben a legnagyobb visszaesést érte el és az üzletágak között a legnagyobb veszteséget mutatta. Bevétele már 2017 második naptári negyedévében is szerény 1,66 milliárd dollárnyi volt, ez most 1,21 milliárdra olvadt. Eközben az értékesített telefonok száma is nagyot esett, 3,4 millió darabról mindössze 2 millióra. Csak összehasonlításképp: ma ahhoz, hogy egy gyártó a top 5-be kerüljön, mintegy 25-28 millió okostelefont kell értékesítenie egy negyedévben, ennek a Sony már tizedét sem produkálja. A kis volumen mellett érvelt korábban a cég azzal, hogy a high end termékeknél van az igazi profit, így erre fókuszál a Sony és elengedi a belépő és középkategóriát. Ez a számokban egyáltalán nem tükröződik, a tavalyi jelképes üzemi nyereség után most számottevő, 10 milliós veszteséget produkált az üzletág.

Érdekes a Sony félvezetős részlege is. A vállalat korábban jelentős piaci részesedést tudott kiépíteni a kameraszenzoroknál, a cég szállította például az iPhone-ok és a csúcs-Galaxyk világverő egységeit is. Ez a részleg most sem teljesít rosszul, profitábilis, bevétele azonban stagnál, üzemi eredménye pedig visszaesett, köszönhetően néhány egyedi tételnek. A lényeg viszont pozitív, a mobilos szenzorok értékesítései növekednek, ami mind a forgalomra, mind az üzemi eredményre pozitív hatást gyakorolt.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.