Szerző: Dojcsák Dániel

2010. január 7. 16:52

2010: mikor anyád bejelölt Facebookon

Idén már nem sikkes webkettesnek lenni. Ma már a közösségi médiát, mikroblogot, webes eszközöket használók nem számítanak űrlénynek. A fejlett internetes szolgáltatások mára olyanná váltak, mint a csapvíz. Tudjuk, hogy van, tudjuk, hogy kell megnyitni és nem érdekel senkit, hogy hogyan működik.

Az amerikai tévésorozatokban már az átlagemberek is a Twitterről vagy a Facebookról beszélnek, nem csak a kockák. Zimány Lindának is van már Twitter-accountja, a tinik a Last.fm profil oldalakukon is majdnem úgy chatelnek mint MSN-en vagy Gtalkon. Tavaly még el lehetett menekülni az iWiW-ről a Facebookra, de ma már ott is megtalálható mindenki. Az országokra lebontott statisztikákat is közlő CheckFacebook.com november óta nem frissült, de ha nem gyorsult a növekedés üteme az utolsó frissítés óta, a becslésünk szerint akkor is legalább 650 ezer magyar felhasználó regisztrált már be a világ legnagyobb közösségi szolgáltatásába.

Nehéz ma geeknek lenni

Ma már nem menő okostelefonnal pötyögni egy házibuliban, a "party killer" már nem az Activity hanem a YouTube, a metróban nap mint nap megütheti bárki fülét egy-egy beszélgetés, ahol olyan természetességgel beszélnek az emberek a Google keresésről, a Gtalk-ról, Picasáról vagy a blog.hu-ról, mint amilyen természetes az ajtókilincs, vagy a porszívó-gégecső. Aki idén érne el odáig, hogy az internetet már nem csak újságolvasásra és e-mailezésre használja, az már annyira ne legyen büszke magára. A feltűnéshez manapság már Tumblr-ezni, Posterous-on írogatni, Ustream-en videót közvetíteni kell.

Mainstream lett a web 2.0

Nem számít meghökkentőnek, ha a magyar miniszterelnök Prezivel tart előadást, s megvolt tavaly év végén az első áldozata a Twitternek is. Az ex-Vodafone-os @muellah, azaz Müller Tamás azért veszítette el az állását, mert a T-Mobile leállása kapcsán vicces választ küldött a szenvedő konkurensnek. A történet az Index címlapjára és számos lapba bekerült, több százezer ember így szembesült azzal, hogy létezik a Twitter.

A Yamm.hu egyik fejlesztője G. Szegő Péter számításai szerint körülbelül 35 ezer magyar Twitter-felhasználó van, igaz az elmúlt 7 napban csak 9,5 ezer volt aktív közülük. A növekedés átlagosan napi 100 körül alakul, vagyis ennyivel bővül a hazai csiripelők száma. Igaz hozzá kell tenni, hogy a lokalizált Twitter-mashup csak azokat a felhasználókkal képes kalkulálni, akik már írtak valamit (magyarul), illetve minél többször tweetel valaki, annál nagyobb eséllyel tűnik fel a listában. A növekedés motorját már az olyan "lakossági" projektek adják mint a T-Mobile és a Yamm.hu Twitterarc játéka, a Csillag Születik műsorral kapcsolatos külön Twitter-oldal a Csirip.com-on, vagy a Celebstalk.hu (magyar twitterező hírességek gyűjtőhelye).

A média is megmozdult

Eközben médiafronton is komoly átalakulások zajlanak, az RTL Klub felfejlesztette végre a catch-up tévéjét, így most akár ebéd közben nézheti végig bárki, hogy Berényi Miki hogyan bontja ki valakinek a hamvait egy sírrablás után. A Silverlight-bevezetés nem csak technológiailag fontos: jobb minőségűek lettek a videók és simábban szolgálja ki a klienseket az oldal, de a váltás miatt sokan meglátogatták a szájtot újra, beszélni kezdtek róla, s ezzel újabb lökést kapott a hazai on-demand tévézés.

Eközben azt pletykálják, hogy februártól hazánkban is elérhető lesz az iTunes, amivel egy újabb téren zárkózhat fel Magyarország a fejlett társadalmakhoz. Igaz az itteni piac mérete és a szerzői jogok problémás mivolta miatt a webes prémium mozizás (Hulu, YouTube, Netflix) továbbra is csak egy álom Kelet-Európában.

Elvárható, hogy ott legyél

A közösségi hálózatokon való jelenlét ma már elvárható mindenkitől, aki nem akar izoláltan élni, akit kicsit is érdekel a körülötte lévő világ. Nem kell kockának lenni ahhoz, hogy valaki Twitterről tudja meg Michael Jackson vagy Bujtor István halálát, de még ahhoz sem, hogy a Facebook-bejegyzésekből vegyük észre, esik a hó.

A tavalyi év legfontosabb magyar eredménye, hogy megszületett a kritikus tömeg minden fontos web 2.0-ás platformon. A közösségi média és a közösségi szolgáltatások lehetnek bármilyen zseniálisak, addig egy fabatkát sem érnek, amíg nincs kivel együtt használni őket. Egy évvel ezelőtt sokan regisztráltak, de csak néhány hetente néztek be Facebookra, a zsongás még az iWiW-en volt. Mára, a jelölgetési láz elmúltával az iWiW inkább telefonkönyv és ismeretlen emberek fotóinak nézegetésére szolgáló felület, míg a Facebook-on lehet chatelni, játszani vagy akár  rendezvényekre jelentkezni.

Apró érdekességként érdemes említést tenni arról is, hogy 2009-ben könyv jelent meg a Blog.hu-s Szlengblog bejegyzéseiből, ami jól mutatja, hogy mik a trendek: nem a könyvszerzők kezdenek el blogolni, hanem a bloggerek adnak ki könyveket. A mainstream média és a web találkozásának különös kombinációja az is, hogy a Csillag Születik egyik döntőse YouTube-ról tanult táncolni.

A konzervativizmusba süllyedő emberek egyre jobban csodálkoznak majd, hogy mennyire nem működnek a kialakult modelljeik. Tamás Gáspár Miklós nemrégiben írt publicisztikáját nem akarta megjelentetni egyik lap sem, majd miután egy webes újság lehozta, napok alatt a tévében és a rádióban találta magát. Ahogyan a Médiablog is írja, egyre kevésbé lesznek megkerülhetetlen szűrők a médiában és a kommunikációban, köszönhetően a virágzó, millió kapcsolódási ponttal rendelkező közösségi médiának.

Sok az információ, de kiválogatjuk egymásnak

Az újságok funkciója is változni látszik. Ahogyan nem veszünk teljes zenei albumokat a neten, úgy újságot sem egészben fogyasztunk már, sokan részben vagy egészben a közösségi kommunikációból érkező megosztások révén tájékozódnak. Ma a metrón csak azért nem nyomogatja több ember a mobilját, mert nincs 3G lefedettség, s inkább nem szenved senki a lassú nettel, hanem elveszi még a bejáratnál a Metropolt. Nem érdemes azt gondolni, hogy az egyszerű emberek nem élnek majd a teljesen kézenfekvő lehetőségekkel. Ugyanúgy, ahogy megtanultak mobiltelefonálni, sms-ezni, interneten tartalmat befogadni, ugyanúgy megtanulnak közösségi kommunikálni, tartalmat megosztani és mobilon internetezni is.

Az Alexa.com webes statisztikai szolgáltató adatai szerint minden nap az internetezők 30 százaléka meglátogatja a Facebook oldalait. Annak ellenére, hogy ez leginkább az amerikai felhasználóknak köszönhető, már hazánkban is a hetedik leglátogatottabb oldal a Facebook, megelőzve az Index.hu-t, s ha a Freemail nem lenne az Origo alá mérve, akkor azt is lenyomná. Az első három helyen pedig továbbra is a Google-iWiW-YouTube trió áll.

Idén már Magyarországon sem a kevesek kiváltsága a fejlett web, és sok fiatallal meg fog történni,  hogy a szülei, nagyszülei bejelölik Facebookon, vagy követni kezdik Twitteren. Robbanásszerű növekedésre ennek ellenére nem számítunk, leginkább egy erős, dinamikus húzás jósolható a webes szolgáltatások területén itthon. Ez jó hír a fejlesztőknek, jó hír a szolgáltatóknak, jó hír a hirdetőknek, hiszen egyre komolyabb bázisra lehet támaszkodni egy-egy online kezdeményezés kapcsán, a társadalom egyre nagyobb része érhető el online. Az országgyűlési választások kapcsán is minden eddiginél erősebb és nagyobb jelentőségű online kampány várható, ami viszont nem feltétlenül csak a professzionális média teleszemetelését jelenti majd, hanem közösségi kezdeményezéseket is.

A web szempontjából két fontos trendet érdemes kiemelni, ami ugyan globális jelenség, de szerencsére hazánkat sem kerüli ki. Az egyik természetesen az okostelefonok brutális fejlődése, elég csak a HTC Touch HD2-t, a Google Nexus One-t, a Motorola Droidot vagy a közelgő Xperia X10-et említeni, s illik még megemlíteni az iPhone 3GS-t is, ami mára néptermékké vált. Ezek a készülékek ma már a PC-kkel vetekedő képességeket hoznak el a zsebekbe.

Az okostelefonok forradalma

A másik figyelemre érdemes terület szintén okostelefonokkal kapcsolatos, de egy egészen másik kategóriában. A T-Mobile Pulse, a Samsung Galaxy Spica, vagy akár a Nokia 5800 Xpress Music révén szinte bárki számára elérhető a teljes értékű web, az alkalmazástelepítés és az érintőképernyő. Ezen a területen a Samsung munkássága kiemelkedő volt tavaly, hisz a legtöbb modelljét a középkategóriában is érintés érzékeny kijelzővel látta el. Nagyot húzott, de bejött neki, hisz az Egyesült Királyságban sikerült levernie a Nokiát az első helyről. Óriási változások itt sem várhatóak, de ezzel idén egy fontos réteg csatlakozhat a közösségi webet aktívan használók táborához.

A telefonba integrált Facebook, Twitter, Gmail és egyéb kliensek elterjedése behozza majd azokat az embereket is, akik nem számítógépes munkát végeznek, vagy egyszerűen csak lusták leülni a PC vagy a notebook elé. 2010-ben nem csak anyád jelöl majd be Facebook-on, hanem a sarki fűszeres is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról