Forum néven jön a Meta válasza a Redditre
Újra készít dedikált appot a Facebook csoportok tagjai számára a Meta. A cég Forum nevű alkalmazása akár a Reddit egyfajta vetélytársaként is létezhet, utóbbi azonban egy lényeges ponton továbbra is komoly vonzerőt kínál a felhasználóknak.
A Facebook egyik máig töretlen népszerűségnek örvendő szolgáltatása a felhasználók számára elérhető zárt csoportok, melyek a legkülönfélébb témák köré szerveződve kínálnak eszmecserét az azonos érdeklődésű regisztrált tagoknak. A webes felületbe és a gyári applikációba szervesen integrálódó csoportok most egy vadonatúj alkalmazást kaphatnak, mellyel a Meta ismét megpróbálkozhat legyűrni a tematikus fórumokra épülő nagy rivális Redditet.
A teljesen fű alatt megjelent alkalmazást nem mellékesen éppen Forumnak hívják, regisztrálni pedig külön nem kell rá, helyette azzal a Facebook-fiókkal kell bejelentkezni a rendszerbe, melyet egyébként a weben vagy a Facebook alkalmazásban is használnak a regisztrált tagok.
A Forum a felhasználó meglévő csoporttagságai, illetve az első bejelentkezésnél megadott érdeklődési körök alapján kínál fel különböző, relevánsnak vélt kérdéseket vagy párbeszédeket - a Forumban posztolt kérdések és reakciók megjelennek a Facebook hagyományos felületein is és vice versa.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.
A Meta nem először készít alkalmazást a csoportok számára, a cégnél még a névváltás előtt létezett egy Groups nevű applikáció, melyet végül 2017-ben elkaszáltak. Az egyes témák köré csoportosuló anonim párbeszédek legnépesebb fórumává időközben a Reddit vált, melynek legfőbb vonzereje továbbra is a névtelen posztolási lehetőség. Ezt a Forum csak korlátozottan adja meg, hiszen a Facebook csoportoknál megszokott módon itt is lehet becenévvel posztolni, a csoport adminisztrátorok azonban láthatják a regisztrált nevet.
A Forum-ot a régi Groups-szal szemben természetesen már vadonatúj AI-képességekkel is felruházták. Az egyik ilyen megoldással a felhasználó egy promptban feltett kérdésére a mesterséges intelligencia a regisztrált csoportokban próbál releváns válaszokat találni, míg a másik egy moderátorok, illetve adminisztrátorok számára készült eszköz.
Az új, Facebook csoportok használatához fejlesztett alkalmazás egyelőre publikus tesztüzemben működik, az applikáció Magyarországról nem érhető el.