Ismét törvényt sértett a Meta a kiskorúak védelme kapcsán
Újabb bírság elé nézhet a Meta az Európai Unióban az Európai Bizottság 2024-ben indult vizsgálatának lezárását követően, mely megállapította, hogy a cég az Instagram és Facebook közösségi platformok esetében lényegében nem foglalkozott azzal érdemben, hogy azokat 13 év alatti felhasználók is igénybe veszik a tiltás ellenére.
Előzetes döntéshozatali eljárásában az Európai Bizottság szerdán megállapította, hogy a Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt, azaz a Digital Services Act-et (DSA) azzal, hogy nem azonosította, értékelte és csökkentette gondosan annak kockázatát, hogy az Instagram és Facebook közösségi platformokhoz 13 év alatti felhasználók is hozzáférhetnek.
Ez a korhatár egyébként a Meta platformjainak szerződési feltételeiben szerepel és a vállalat néhány látszatintézkedéssel le is tudta e feltételek betartatását, a Bizottság vizsgálata alapján ezek az intézkedések egyáltalán nem nevezhetők hatékonynak.
A Bizottság példaként említi, hogy az új fiókok létrehozásakor elég pusztán egy hamis születési dátumot megadni, a megadott adatok valódiságát már semmilyen módon nem ellenőrzi a rendszer.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.
Nehézséget jelent emellett az is, ha valaki 13 év alatti kiskorú felhasználót próbál bejelenteni a szolgáltatónak, ehhez ugyanis egy olyan, eldugott bejelentési űrlapot kell kitölteni, amihez hét kattintással lehet eljutni, illetve az űrlapon így sem szerepelnek automatikusan kitöltve a felhasználó adatai.
Ha a bejelentés mégis megtörténik - így a Bizottság -, nincs megfelelő nyomon követés, a bejelentett kiskorú pedig minden további nélkül tovább használhatja a szolgáltatást.
Az Európai Unió tagállamaiból származó adatok szerint az Instagramhoz és a Facebookhoz a 13 év alatti gyermekek mintegy 10-12 százaléka férhet hozzá a tiltás ellenére, ami jelentősen nagyobb arányú hozzáférést feltételez annál, mint amelyek a Meta saját értékeléseiben szerepelnek.
A Bizottság szerint a Meta-nak mindenképpen változtatnia kell a kockázatkezelési módszertanán, illetve meg kell erősítenie az Instagramon és a Facebookon a kiskorúak felderítésére és a szolgáltatásból való kizárására irányuló intézkedéseket.
A Meta-nak most az európai jogrend alapján lehetősége van arra, hogy reagáljon a Bizottság megállapításaira, melyet meg nem felelési határozat követhet, ha a benne foglaltak megerősítést nyernek. Ez a jogsértéssel arányos bírságot vonhat maga után, mely legfeljebb a cégcsoport éves, globális forgalmának 6 százalékát teheti ki.