Busás pénzhez juthat a ByteDance az amerikai TikTokból
A TikTok alkalmazás amerikai nyereségének nagyjából 50%-át kaphatja juttatásként a ByteDance annak ellenére, hogy az üzlet többségét amerikai részvényesek birtokolják.
Az Egyesült Államok szeptember közepén jelentette be Madridban, hogy megegyezés született a TikTok amerikai jövőjéről, miután a kínai fél fontos kérdésekben engedett, majd Trump múlt pénteken írta alá a végrehajtási rendeletet, amivel a TikTok többségi amerikai tulajdonba kerül. A TikTok amerikai részlegének kiválása után az új vállalat részvényeinek 80 százalékát egy amerikai és nemzetközi befektetőkből álló csoport fogja birtokolni, míg a Bytedance 20 százalékot tarthat meg magának, de a friss információk szerint várhatóan továbbra is jó profitot fog termelni.
A Fehér Ház múlt heti közleménye azt is hivatalossá tette, amit egy ideje sejteni lehetett: a TikTok amerikai működésének leválasztása után a helyi felhasználók körében alkalmazott algoritmus felügyeletét és működtetését az Oracle fogja biztosítani. Az amerikai részleg egy újraépített algoritmust fog felhúzni a ByteDance által biztosított technológia alapjaira, és azt is biztosítja, hogy az alkalmazás Kínából ne legyen hozzáférhető. A felhőtechnológiai vállalat az USA kormányával együttműködésben fog felelni minden folyamatért, többek közt a forráskód felülvizsgálatért, az algoritmusok átképzéséért, az alkalmazásfejlesztésért és telepítésért.
Az IT munka ködös jövője - doomsday adás Pogival Van-e realitása tovább álmodozni, lesz-e újabb IT munkaerőpiaci reneszánsz, látványos túlkereslettel?
J. D. Vance alelnök csütörtöki nyilatkozata szerint a leválasztott amerikai cég értéke 14 milliárd dollár, ami messze elmarad az elemzők által becsült 35-40 milliárdtól. A bejelentést értékelő szakértők szerint ez drámaian messze áll a valóságtól, és az üzlet az évtized legalulértékeltebb technológiai felvásárlása címre pályázik. Kontextusba helyezhetik ezt az értéket az azóta érkező újabb részletek: a Bloombergnek beszélő források egyelőre hivatalosan nem megerősített információi szerint a TikTok kínai anyavállalata a platform amerikai működéséből származó profit körülbelül felét fogja megkapni, még azután is, hogy többségi tulajdonrésszel az amerikai befektetők rendelkeznek majd.
A nyereségmegosztási megállapodás szerint a ByteDance a licencdíjakkal akár 20 százalékot kaphat az algoritmuson keresztül generált bevételek után – ez például 20 milliárd dollár bevétel esetén 4 milliárd dollár is lehet. Ezen felül a fennmaradó bevételből származó nyereség nagyjából 20 százalékát kaphatja meg sarcul, a fennmaradó részesedésével összhangban.
Összességében a pekingi székhelyű anyavállalat valószínűleg az amerikai működés teljes nyereségének 50%-át vagy még nagyobb részesedést is kaphat, miután az új tulajdonosok átveszik az irányítást.
A Bernstein elemzői szerint így még az idén akár 25 milliárd dolláros bevételhez is juthat a cég. Az még azonban egyelőre nem tisztázott, hogy a ByteDance és a felvásárló konzorcium mennyire áll közel a feltételek véglegesítéséhez.
A ByteDance-t egy tavaly tavasszal, kétpárti többséggel megszavazott jogszabály kötelezte arra, hogy az amerikai működését átstrukturálja, illetve teljesen leválassza magáról az amerikai operációt, beleértve a felhasználói adatbázist, illetve az algoritmus kezelését. Az eredeti januári határidő meghosszabbítása Trump egyik első intézkedése volt januári beiktatását követően, a TikTok így végül csak egy napig volt elérhetetlen az Egyesült Államokban. Az értékesítésre (harmadik alkalommal) kitűzött legújabb határidő pedig szeptember 17.-e volt.