:

Szerző: Koi Tamás

2025. szeptember 10. 12:13

Jogosan reklamál a TikTok és a Meta a felügyeleti díj miatt

Jogosnak ítélte a Törvényszék a Meta és a TikTok júniusi előterjesztésében szereplő kifogásokat, melyek azt sérelmezték, hogy az Európai Unió Digital Services Act jogszabályában meghatározott felügyeleti díjak számítása hibás ezért azt módosítania kell a Bizottságnak.

Szerdán megerősítette a Törvényszék, hogy két technológiai óriáscég, a Meta, illetve a TikTokot üzemeltető ByteDance jogos kifogást nyújtott be az Európai Unió Digital Services Act (DSA) jogszabályában szereplő felügyeleti díjak téves kalkulációja kapcsán. Az ügy tétje többéves viszonylatban elérheti a százmillió eurós nagyságrendet, a végső kimenetelétől függően pedig más, a jogszabály alapján ellenőrzött technológiai cégek, közösségi platformok is jól járhatnak.

A kínai és amerikai platformszolgáltató a Törvényszékhez idén júniusban benyújtott keresetében egyaránt a DSA-ban megszabott, óriásplatformok üzemeltetőire vonatkozó felügyeleti díjat kifogásolta, melynek célja jogszabály szerint a platformok működésével kapcsolatos vizsgálatok költségének fedezése.

meta_tiktok

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

A TikTokot üzemeltető ByteDance-nek és a Meta-nak az éves nettó árbevételük 0,05%-át kell a jogszabály alapján éves felügyeleti díjként megfizetniük, a konkrét összeg azonban a vállalatok átlagos havi felhasználószámától és az előző pénzügyi évben elért eredményüktől is függ.

Ennek a számítási módszernek az átláthatatlanságát és indokolatlanságát kifogásolta keresetében a Meta, mely szerint alapvetően hibás számításhoz vezet a helyi (ez esetben írországi) leányvállalat helyett a teljes cégcsoport árbevételét alapul venni ilyen esetben. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem a díjfizetést kívánja elkerülni, csupán a felügyeleti díj kiszámításának módjával nem ért egyet.

A TikTokot, illetve annak kínai tulajdonosát, a ByteDance-t képviselő ügyvédek ennél valamivel kritikusabban fogalmaztak, diszkriminatívnak és elfogultnak nevezve a felügyeleti díjat. A cég jogi képviselői szerint ráadásul a metodika teljesen hibás, mivel a felhasználókat duplán számolja, ha azok több eszközről is igénybe veszik a szolgáltatást.

A felügyeleti díj megfizetésére kötelezett óriásplatformok között van a Meta-féle Facebook és Instagram, valamint a TikTok mellett többek között a Linkedin, a Pinterest, a Snapchat, a Youtube, az Amazon és a Zalando webshopok és az Apple App Store és Google Play Store alkalmazás-piacterek.

A Törvényszék szeptember 10-i ítéletét követően 12 hónapja van a Bizottságnak, hogy kijavítsa a hibás kalkulációt. A döntéssel szemben az Európai Unió bírósága előtt fellebbezésnek van helye.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

orcl

0

Sokkolta a Wall Streetet az Oracle

2025. szeptember 10. 09:51

A cég szerződéses lekötött megrendelésállománya az egekben, hatalmas növekedés jöhet a következő években.