Távozik az Intel termékekért felelős kulcsvezetője
Az új vezérigazgató, Lip-Bu Tan ígéretének megfelelően felrázza az Intel menedzsmentjét, ami a legfelsőbb szintű vezetőket is érinti, illetve érinteni fogja. A folyamat részeként harminc év után távozik a vállalat termékrészlegéért felelős vezetője, egyben a cég legmagasabbra jutott női alkalmazottja, Michelle Johnston Holthaus.
Távolról sincs vége - és egyáltalán nem is biztos, hogy valaha vége lesz - az Intel vesszőfutásának, Amerika legnagyobb processzorgyártójára komoly reorganizáció vár, miközben az állam is bevásárolta magát a cégbe múlt hónapban. A vállalat élére tavasszal kinevezett veterán, Lip-Bu Tan ígéretéhez híven most a menedzsmenthez is hozzányúlt, méghozzá a legfelsőbb szinten.
Bár távozásának pontos oka nem derült ki, mindenesetre alighanem köze van az átstrukturálási folyamathoz, hogy több mint harminc évnyi munkaviszony és többévnyi felsővezetői tapasztalat után otthagyja a gyártót az Intel Products divízió vezetője, Michelle Johnston Holthaus. Ez az Intel jelenlegi leghangsúlyosabb részlege, ide tartoznak a PC-kbe és szerverekbe szánt processzorok, illetve ez az üzletág adja jelenleg az Intel teljes árbevételének több mint kétharmadát.
5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.
Holthaus más okból is jelentős szerepet töltött be az Intel életében, hiszen ő a cég legtapasztaltabb női munkavállalója, aki ráadásul a legmagasabb szintekig is eljutott, hiszen Pat Gelsinger tavaly decemberi távozása és Tan idén márciusi kinevezése között David Zisner pénzügyi vezérigazgató-helyettessel közösen irányították vezérigazgatóként a processzorgyártót. Holthaus vezetése alá tartozott továbbá az Intel legnagyobb és legfejlettebb komplexuma Oregonban, ahol mintegy 17 ezer alkalmazott dolgozik.
Lip-Bu Tan kinevezését követően Holthaus látványosan háttérbe szorult, az új vezérigazgató pedig a nyáron egy ponton világossá tette, hogy a cég innentől gyakorlatilag kézi vezérléssel működik a chiptervezés szintjén, így minden egyes dizájnt ő fog személyesen jóváhagyni.
Holthaus távozásával - aki márciusig külső tanácsadóként a cégnél marad - az Intelnél egyetlen női vezető marad, April Miller Boise, a vállalat jogi igazgatója.
A menedzsmentstruktúra átalakításának részeként az Intel hétfőtől a vállalat adatközponti üzletágának élére új vezetőt hozott kívülről: Kevork Kechichian az Arm Holdingstól érkezik, feladat pedig egy minden tekintetben versenyképes adatközponti termékkínálat kialakítása lesz majd.
Ezzel egy időben a cég egyik alelnöke, a Cadence-től (ahol Tan korábban vezérigazgató volt) a nyáron elcsábított Srinivasan Iyengar egy új, központi mérnöki csapat irányítását kapta meg, Naga Chandrasekaran az Intel bérgyártó üzletágának (Foundry) élére lett kinevezve, Jim Johnsont, az Intel PC üzletágának átmeneti vezetőjét pedig véglegesítették a pozíciójában.