Egyre közelebb a döntés a Meta lehetséges feldarabolásáról
Lezajlottak a meghallgatások abban a történelmi trösztellenes perben, melynek végkimeneteltől függően akár a WhatsAppot vagy az Instagramon is elveszítheti a Meta, de még hónapokat kell várni a végső döntésre. Egyelőre a jelek szerint a közösségi óriás esélyei hangyányival jobbak lehetnek.
Hét hét után lezárultak a Meta és az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) közti versenyügyi per meghallgatásai, melyek során a közösségi óriás vehemensen védte az Instagram és a WhatsApp szolgáltatásokhoz fűződő több mint egy évtizede lezárult felvásárlási ügyleteit. Az FTC arra kérte James Boasberg szövetségi bírót, hogy írja elő a Facebook számára a 2012-ben vásárolt Instagram és a 2014-ben megszerzett WhatsApp értékesítését, vagyis lényegében a cég háromtagú fő szolgáltatásportfóliójának feldarabolását, mivel a közösségi hálózatok és szolgáltatások piacán az elmúlt évtizedben túlságosan nagyra nőtt, erősebb versenytárs nélkül.
A Meta kitartott amellett, hogy az FTC vádjai gyenge lábakon állnak, és már rég jóváhagyott ügyletek visszavonását szeretné kikényszeríteni, miközben nem mérlegeli a valós versenyhelyzetet, amit a TikTok és hasonló szolgáltatások jelentenek számára. Az ügy végére egyelőre még nem került pont, a két félnek még négy hónapnyi ideje van arra, hogy írásban is előterjeszthesse álláspontját. A bíró ezt követően, még az év vége előtt dönt arról, hogy a Metának valóban illegális monopóliuma van-e a közösségimédia-piacon, és hogy az a fent említett két szolgáltatás akvizíciójának köszönhető-e.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Egyelőre kérdéses, hogy Boasberg kinek az oldalára hajlik, és gondolkodik-e feldarabolásban. Elképzelhető az is, hogy csak az egyik szolgáltatás eladását írná elő, bár a bizottság szerint mindkét alkalmazás leválasztása szükséges lenne a helyzet megoldásához. Az FTC olyan irányú javaslatot is tett, hogy kötelezzék a Metát a platformok átjárhatóbbá tételére, ami szintén élénkítő hatással lenne a versenyre. De akár még arra is van esély, hogy a két fél egy közös megegyezésre jusson, bár az FTC korábban már elutasította a Meta egymilliárd dolláros egyezségi ajánlatát, így erre még kisebbnek tűnik az esély.
A folyamat azonban még évekig elhúzódhat a bírói döntés után: bármelyik fél javára is dönt Boasberg, valószínűleg gyors fellebbezés várható majd a másik oldalról, főleg hogy a Meta láthatóan a végsőkig képes védeni saját ügyleteit. Ez annak fényében nem meglepő, hogy az Instagram a legfontosabb bevételi forrása az Egyesült Államokban, 2025 eddigi bevételeinek több mint 50 százalékát fedi le, így foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. Az ítélet csak arra vonatkozik majd, hogy a Meta megsértette-e a versenyellenes törvényeket. Ha a bíróság az FTC oldalára áll, azt újabb tárgyalás követheti a Meta magatartásából eredő károk kezelésének és orvoslásának módjairól.
Boasberg szerint a kulcskérdés, hogy az FTC pontosan milyen definíciót alkalmaz a piacra, ez lehet az ügy leggyengébb pontja. Az FTC szerint a Meta a közösségi hálózatok piacának egy szűken meghatározott szegmensét uralja, amelyet „személyes közösségi hálózati szolgáltatásoknak” neveznek, és amely a barátok és a család összekapcsolására összpontosít. A Meta szerint az emberek összekapcsolása többé már nem tekinthető a fő felhasználási céljának, mint a kezdetekkor, ráadásul a kompetitív közösségimédia-piac az olyan versenytársakkal, mint a TikTok, azóta arra kényszerítette, hogy többek közt a hírfolyam algoritmusát és új funkcióit is a versenytársakhoz igazítsa. Mivel az FTC nem tudta bizonyítani, hogy az emberek elsősorban az összeköttetés miatt használják a Meta appjait, és egy nagyon kicsi piaccal érvelnek, így a közösségi cég oldalára hajthatta a vizet.
A döntés nem csak a Meta jövőjét fogja meghatározni, de az egész technológiai szektor felvásárlási gyakorlatait illetően is iránymutató lehet. Egy esetleges, a Meta számára kedvezőtlen ítélet precedenst teremthet, és újraértelmezheti a nagy technológiai vállalatok növekedési és felvásárlási stratégiáit.