:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. március 18. 11:09

Már nálunk is kártyaterminállá változhat az iPhone

Magyarországon is használhatóvá vált az Apple mobilokon a Tap to Pay fizetési megoldás, ami főleg a vállalkozók dolgát könnyíti meg.

Az Apple még 2022 elején jelentette be, hogy bankkártyaolvasó-funkcióval látja el az iPhone-okat, melynek köszönhetően lehetővé válik, hogy a mikro- és kisvállalatok extra hardver, tehát terminál beszerzése nélkül bonyolíthassanak ügyfeleikkel kártyás tranzakciókat. A Tap to Pay megoldással a vállalkozók közvetlenül a saját iPhone készülékükről, bármikor és bárhol elfogadhatnak kártyás fizetéseket. A módszer előnyeit a taxisok, futárok, éttermek, kézműves alkotók, orvosok, állatorvosok, nagy- és kisvállalkozások egyaránt kihasználhatják.

A funkció azonban eddig nem volt mindenhol elérhető, egészen sokat kellett rá várni az Egyesült Államokon kívül. A megoldást az USA után terjeszkedve Európában először az Egyesült Királyságban vezették be, amit tavaly novemberben követett további öt európai ország, hogy az osztrák, cseh, román, ír és svéd kereskedők is fogadhassanak fizetéseket iPhone-on keresztül. Ebből már sejthető volt, hogy a szomszédos területek után hamarosan Magyarország is sorra kerülhet.

A cég kedden bejelentette, hogy a Tap to Pay már Lengyelországban, Bulgáriában, Finnországban, Liechtensteinben, Portugáliában, Szlovákiában, Szlovéniában, Svájcban és Magyarországon is elindul. Hazánkban az Adyen, a Global Payments, a myPOS, a Revolut, a SumUp, a Viva és a Worldline  fizetési szolgáltatások támogatják az érintéssel történő fizetést iPhone készüléken.

taptopay

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az érintéssel történő fizetéshez ‌‌‌‌iPhoneXS vagy annál frissebb modellre van szükség, egyébként úgy működik mint bármely másik Apple-tranzakció. A funkció NFC technológiát használ az érintés nélküli fizetések biztonságos hitelesítésére, emellett támogatja a PIN-kódos védelmet a kisegítő lehetőségek mellett. Mivel minden tranzakció titkosított, így maga az Apple sem láthat bele a vásárlási előzményekbe.

A Tap to Pay segítségével külön célhardver nélkül lehet érintéses kártyás fizetési tranzakciókat kezdeményezni az iPhone-okon - az elképzelés nem új, de az Apple az első okostelefon-gyártó, mely a funkciót szervesen integrálja globális (fizetési) ökoszisztémájába. Androidos készülékeken ez a lehetőség, amit gyakran softPOS néven is emlegetnek, már évek óta elérhető Magyarországon is a vállalkozók számára.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.